Esztergom városa a Mária Valéria Híd megépülése óta a Duna bal partján élő párkányi lakosok számára is sokrétű kulturális, művelődési lehetőséget ad.
A kölcsönös programlátogatások már megszokottá váltak, s mind fizikai mind szellemi értelemben az egykori határ már régen eltűnt a két város között.
A Laskai Osvát Antikvárium által szervezett előadások, könyvbemutatók, kiállítások két helyszínen zajlanak: az antikváriumban és a Bazilika mögött lévő Szent Adalbert Központban.
Ez utóbbiban került sor a Trianoni Szemle Évkönyv 2015 bemutatójára és a folyóirat történetéről szóló kiállításra.
A Trianon Kutatóintézet Közhasznú Alapítvány kiadásában megjelent évkönyv „hiánypótló” kiadvány, mert a 2009-től negyedévenként megjelenő Trianoni Szemle a 2015-ös évben pénzhiány miatt egyáltalán nem jelent meg. Pedig igény van rá, hisz az 1000 példányban megjelent Évkönyv rövid idő alatt elfogyott, és itt a bemutatón már csak a második kiadású kemény borítású Évkönyv volt kapható.
A rendezvényen megjelentek a szerkesztők: Domonkos László, Zeke Gyula, Bethlen Farkas a Julianus Barát Alapítvány elnöke, a kötet írói, és Szidiropulosz Archimédesz főszerkesztő, Kondor Katalin újságíró, a Magyar Rádió volt elnöke.
Köszöntőt mondott Romanek Etelka Esztergom város polgármestere, aki a következő gondolatokkal nyitotta meg a rendezvényt:
“Esztergom ugyan sem a Kárpát-medencének, sem a Trianon előtti Magyarországnak nem a mértani középpontja, de – csakúgy, mint az emberi szív – az egyik, s talán legfontosabb, nemzetéltető szerve.
Trianont nemzetünk tragédiaként élte meg, egy életerős, bizakodó ország élve-csonkolásának, és ez a trauma mindmáig sajgó, sosem gyógyuló sebként van jelen a közös nemzettudatban.
Kevés olyan hely akad ma Magyarországon, amely annyira közelről, ilyen durva közvetlenséggel szembesült Trianonnal: hiszen az egykori Esztergom vármegye java része a mai Felvidéken található, az itt élők nap mint nap a maga puszta, nyers és kíméletlen valóságában szembesültek az egykori döntés következményeivel. Esztergomnál fájdalmasabban csak azok élték meg mindezt, akik a Duna túlpartjáról, a Bazilika sziluettjét látták nap mint nap.
Ma Európában talán valami belénk nevelt, téves szemérmességből, ránk erőltetett, érthetetlen bűntudatból nem szokás ennyire nyíltan beszélni határon átnyúló nemzetről, Trianonról.
Ma Európában a nemzetállam kifejezés is megbotránkozást kelt egyesekben, holott a nemzetállam a saját kulturális, nyelvi különbözősége mellett magában foglalja azt a tényt, hogy elismeri más nemzetállamok létezését.
Európa ugyanis – nemzetállamok közössége, olyan nemzeteké, amelyek hosszú évszázadok fájdalmas, gyötrő tanulságai során tanulta meg a valódi toleranciát: elismerni a másikat és vállalni önmagunkat.
Ez Európa, és ezek vagyunk benne mi, a kultúráját, történelmét, nyelvét határon innen és túl őrző, ápoló magyar nemzet. Annak a Szent Istváni örökségnek az utódai, amely innen, Esztergomból indult.
Majd Márton Áron 70 évvel ezelőtti megfogalmazásával folytatta:
Föl kell hogy ébredjen bennünk a mi-tudat. Akkor beszélünk mi-tudatról, ha tartalmat kapnak az ilyen fogalmak, mint anyaszentegyház, római katolikus, Székelyföld, együvé tartozás, megmaradni akarás, jövő, hit, remény, szeretet, felebarát, testvér.
Rá kell döbbennünk arra, hogy milyen szellemi, lelki és természeti kincsek birtokában vagyunk. Ezek a mi kincseink.
Végül Babits Mihály idézettel zárta gondolatait:
„Ez a haza egységes és oszthatatlan: őseink emléke, szabadságunk megszokása, jogaink méltósága, kultúránk hagyománya, nagy költőink szava, mind benne van és vele értődik. Ennek a hazának „integráns része” a Szózat is: nélküle csonka lenne a szellemi ország, s nem lenne többé magyar a magyar”
A Kondor Katalin vezette bemutatkozás után a szerkesztők kifejtették véleményüket a feltett kérdésekre, melyek a múltról, jelenről és a jövőről szóltak – nagyon megszívlelendő válaszokban. A főszerkesztő elmondta, hogy a Trianoni Szemle egy olyan hiánypótló lap (az olvasók igényei alapján is ezt jelzik vissza), amelyben még mindig van mit feltárni, jelezni, és az írásokon keresztül a jövőt építeni. A jelenről szólva akaratlanul is mind a kérdező, mind a válaszok között elhangzott, az 1920-as év, mint Magyarország feldarabolása (eltüntetése) és a 2015-ben elkezdődött Európa eltűnésének párhuzama.
„Túlélni ezt a kegyetlen és hazug világot, csak a művészetek segítségével lehet”- zárta gondolatait Kondor Katalin.
A műsor bevezető és záró részében Pálmai Árpád tanár gyönyörű éneke, – köztük Juhász Gyula megzenésített verse- tette felejthetetlenné a délutánt, s mintegy előremutató gondolatokat ébresztővé a megjelent kb. kétszáz érdeklődőnek.
Dániel Erzsébet, Felvidék.ma
Fotók: Szamosvári Zsolt
