Továbbra is él a remény az MBK Rieker Komárom számára, hogy odaérjen a dobogó legalsó fokára az alapszakaszban. A komáromiak ezúttal Kelet-Szlovákiában jártak, s szűken ugyan, de 87-86-ra nyertek a Svit ellen, miközben a nagy rivális Léva Kassán vereséget szenvedett.

Öt forduló van még hátra a február végén befejeződő alapszakaszból, s bár vannak még kérdőjelek, nagyvonalakban már látszik, ki hová érhet el. Az első helyért például már csak a pozsonyi Inter és a tavalyi ezüstérmes Privigye van versenyben. Ráadásul ők ketten még összecsapnak egymással, így igencsak izgalmas befutó várható.

Nagy a rohanás a harmadik helyért is, hiszen nem mindegy, ki milyen erősségű ellenféllel kezd a rájátszásban. Az a csapat, amelyik fel tud kapaszkodni a dobogó legalsó fokára, nagy valószínűséggel a Karlovka-Svit kettősből választhat, s mivel a pozsonyi egyetemisták és a kelet-szlovákiaiak is verhető ellenfelek, az alapszakaszbeli harmadik hely felértékelődött.

A pozíció megszerzésére már csak matematikai esélyük maradt kassaiaknak, akik az elmúlt hetekben mutatott gyenge formájuk miatt saját magukat írták ki a küzdelemből. A versenyfutás tehát a Lévai Patrióták és a MBK Rieker Komárom dőlhet el. Pillanatnyilag a komáromiak állnak kedvezőbb helyzetben, hiszen valamivel kedvezőbb a sorsolásuk és azonos pontszám esetén is nekik állna a zászló.

A lévaiak a Privigyével és az Interrel is találkoznak még – utóbbival ráadásul idegenben. Az MBK Rieker Komáromra ezzel szemben már csak egy (a kassaiak elleni) rangadó vár, a többi négy mérkőzésen (noha ebből kétszer is idegenben lépnek pályára) a komáromiak számítanak favoritnak. A harmadik hely tehát szűken, de meglehet. De vajon meglesz?

A Svit ellen mindenesetre újabb lépést tett ez irányba a komáromi együttes, amely szűken ugyan, de végül „hozta” a meccset. A Svit esélyt sem adott ellenfelének az első negyedben (28-14), ám fordult a kocka, s az első félidőben összeszedett hét pontos hátrányát a harmadik játékrész derekán ledolgozta a komáromi csapat.

Az utolsó negyed azonban még tartogatott meglepetést, a hazaiak ugyanis ismét visszavették a vezetést. Már hét pont volt az előnyük, a komáromiak szlovén bedobója, Bilics mintegy nyolc méterről elsüllyesztett hármasa azonban percekkel a vége előtt demoralizálta a Svitet: a hazaiak lendület megtört, a komáromiak pedig ezt kihasználva végül egy ponttal nyertek – azaz: szűken ugyan, de meglett…

BK Iskra Svit – MBK Rieker Com-Therm Komárom 86:87 (28:14, 23:32, 15:24, 20:17).
Legeredményesebbek: Bradley 24, Umipig 21, Bozsovics és Young 17, illetve: Bannister 24, Thompson 19, Bilics 14, Alawoya 10.

lm, Felvidék.ma
Fotó: BK Iskra Svit
{iarelatednews articleid=”59044,58893,58792,58654,58510,58949,58444″}