Évközi szinten a szlovák gazdaság a 2015-ös év negyedik negyedévében 4,2 százalékkal növekedett. Ezzel a szlovák gazdaság növekedése öt éves maximumát érte el – vélik a szakértők.

„2010 óta a leggyorsabb ütemű növekedést figyelhettük meg 2015 utolsó negyedévének adatait vizsgálva. A GDP növekedése éves szinten elérte a 3,6 százalékot, ez az elmúlt öt év legdinamikusabb fejlődését jelenti” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Stanislav Pánis, a J&T Bank elemzője.

Michal Kozub, a Home Credit elemzője szerint is kitűnő eredményt ért el a szlovák gazdaság. „A növekedés ütemét figyelembe véve Szlovákia az Európa egyik vezető állama lett” – hangsúlyozta Kozub.

Az elemzők véleménye megegyezett abban, miszerint a gyors növekedés elsősorban a belföldi kereslet emelkedésével függ össze. Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője megjegyezte: a növekedés motorja a háztartások fogyasztásának emelkedése, a kedvező munka erőpiaci változások valamint a beruházások fellendülése. Hozzáfűzte: a kedvező gazdasági mutatókhoz hozzájárul az a tény is, miszerint Szlovákiának 2015 végéig kellett lehívni a 2007-2013 programozási időszak uniós forrásait.

Kérdéses azonban, hogy e pozitív gazdasági változások miként jelennek meg a magyar lakta vidékeken. Mennyi érezzük meg a gazdaság fejlődésének hatásait?

PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”59125,58195″}