A hétvégén útnak indult az a 11 szlovák régész, akik részt vesznek egy kuvaiti expedíción. Minderről a pluska.sk internetes oldal számolt be. Az expedíción részt vevő szakemberek a Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének munkatársai.

A SITA hírügynökségnek Karol Pieta régész az expedícióval kapcsolatban a következő információkat közölte: „Az idei már a hetedik ásatási szezon, amely április 8-án fejeződik be. A régészek egy 8-9. századból származó kora keresztény település feltárásában vesznek részt. Az ásatási szezon befejeztével a leletek feldolgozása és különböző laboratóriumi vizsgálatok elvégzése következik.”

A szlovák szakemberek Al-Qusur lelőhelyen fognak dolgozni, amelyet a nesztoriánus egyház hívei alapítottak. A korábbi ásatási szezonok során a kutatók több lakóház maradványait tárták fel, amelyeket kőkerítés határolt. Az idei ásatási szezon fő célkitűzése a sivatagban talált további épületmaradványok feltárása.

Szlovák régészek először 2004-ben vettek részt kuvaiti expedícióban. Ekkor Al-Khedr bronzkori lelőhelyet kutatták, ahonnan többek között értékes ékírásos táblák is napvilágra kerültek. A projekt részeként kuvaiti régészek pedig Szlovákiába utaztak és bekapcsolódtak az itt folyó kutatásokba. A közös együttműködést néhány évnyi szünet után napjainkban élesztették újjá. Az új, ötéves időszakra kötött együttműködési szerződés aláírásában nagy szerepet játszott Szlovákia kuvaiti külképviselete, jegyezte meg Pieta.

Karol Pieta hozzáfűzte még, hogy a kuvaiti expedíció nem egyedülálló, mivel szlovák régészek az év során további kutatásokat végeznek Albániában, Guatemalában, Szudánban és Kínában.  Albániában geofizikai méréseket fognak végezni, míg Guatemalában egy Maja lelőhely feltárásában vesznek részt. Szudán északi részén, a Nílustól keletre pedig egy település romjainak feltárásában közreműködnek majd. Hogy Kínában mikor és hol fognak dolgozni, még nem ismert. Pár héttel ezelőtt írt alá egy együttműködési szerződést a Kínai Tudományos Akadémia Történelem-tudományi Intézete és a Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézete. Az ősz folyamán utazik Kínába az intézet igazgatója, Matej Ruttkay, hogy a további együttműködésről és projektekről tárgyaljon.

Mathédesz Lajos, Felvidék.ma
Fotó: illusztráció{iarelatednews articleid=”55025,54953,54235,45576″}