Szlovákiában – eltérően számos nyugat-európai országtól – biztonsági szempontból nincs különleges helyzet. Ez azonban akár a közeljövőben is megváltozhat. Erre a megállapításra jutottak annak a panelbeszélgetésnek a résztvevői, amelyet a pozsonyi Komensky Egyetem jogi kara szervezett a migrációs krízis Szlovákiát érintő biztonsági kockázatairól.

A fórumon a terület szakértői, valamint politikai pártok képviselői vettek részt. A Migrációs Hivatal vezetője, Bernard Priecel arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy jelenleg minimális azoknak a száma, akik menedékkérelmet nyújtottak be Szlovákiában – az év elejétől máig mindössze 29-en. Ez két okra vezethető vissza: egyrészt Szlovákia nem célország a migránsok számára, másrészt Ukrajna felől lényegesen kisebb a nyomás, miután az országon való átkelés a fennálló helyzet miatt életveszélyes.

Az Emberi Jogi Liga vezetője, Zuzana Števulová szerint azonban a jövőben Szlovákia sem kerülheti el a szembesülést e problémával és kénytelen lesz változtatni a jelenlegi, szerinte rendkívül negatív álláspontján, különösen ami az uniós közös megoldáshoz fűződő viszonyát illeti.

A Most-Híd színeiben a parlamenti választásokon magát megmérető Peter Kresák a fórumon a párt jól ismert álláspontját ismételte meg: szerinte helytelen összekapcsolni a migrációt a terrorizmussal, mert a kettő nem függ össze. A migráció mögött inkább gazdasági okokat lát. Juraj Zábojník biztonságpolitikai szakértő ezzel nem értett egyet, szerinte Európa kapuinak kinyitása tízmilliók előtt nagy mértékben rontotta a biztonsági helyzetet a kontinensen. Hasonlóképpen vélekedik a SaS elnöke, európai parlamenti képviselője, Richard Sulík is, aki a fórumon elmondta: a jelenlegi szlovák menekültügyi rendszer idejétmúlt, több milliós invázióval már nem működik. A megoldás szerinte Európa külső határainak lezárása lenne.

szd, Felvidék.ma