59544

Szlovákia készen áll arra, hogy olyan “műszaki jellegű intézkedéseket” tegyen, amelyekkel Ausztriával közös határát megvédheti – mondta el Robert Fico a brüsszeli uniós csúcson.

Fico ezzel arra utalt, hogy péntek reggel életbe lépett a menekültek beengedését korlátozó osztrák intézkedés. Ausztria ennek értelmében naponta legfeljebb 3200 menedékkérőt enged be területére és az ország déli határánál legfeljebb 80 menedékkérelem nyújtható be.

“Elő kell készítenünk a műszaki akadályokat is” – nyomatékosította a szlovák kormányfő. Az osztrák intézkedésről úgy vélekedett, hogy ha egyes országok egyoldalú lépéseket tesznek, ami miatt Szlovákia fokozott migrációs nyomásnak lesz kitéve, akkor szintén joga lesz egyoldalú lépéseket tenni.

Szerinte az ilyen magatartás nem szerencsés ebben a helyzetben, és az egyoldalú intézkedéseket nem tartja “jó útnak.” Továbbra is azt az álláspontot képviseli, amit a V4-ek már sokszor hangoztattak, hogy a migránsválság hosszú távú megoldását Európa külső határainak lezárásában és azok védelmében, nem pedig az Európai Unió (EU) belső határainak védelmében látja, mindazonáltal meggyőződése, hogy az osztrák intézkedésre más országok is viszontlépésekkel felelnek majd – tette hozzá.

“Szlovákia nem bukott meg a migránsválság kezelése során, és éppen ezért fizetni sem fog miatta” – szögezte le Fico, aki szerint a “műszaki jellegű intézkedéseket” akkor hajtaná végre Pozsony, ha a Németországba igyekvő migránsok új (Szlovákián át vezető) útvonalat választanának.

Az mti és a tasr nyomán Felvidék.ma