A komáromi Selye János Egyetem február 16-án tartott nyílt napos rendezvényén több mint hatszáz érdeklődő fordult meg az intézmény Konferencia-központjában. Az egyetemet bemutató nyílt napot a „Jól jársz, ha ide jársz” szlogen szellemében szervezték meg.

Az érdeklődőket Tóth János rektor köszöntötte, aki beszédében kitért az egyetem eredményeire, az elmúlt években tapasztalható fejlődésére. Ezt követően Csiba Péter rektorhelyettes ismertette a nap programját. A köszöntők után az egyes karok előadásai következtek, melyek iránt komoly érdeklődés mutatkozott. A nap folyamán külön bemutatkoztak az egyetem tanszékei.

A tanszékek mellett a kollégiumok, a hallgatói önkormányzat, a könyvtár és a mobilitás-programok standjai már fél kilenctől várták a korábban érkezőket. A segítőkész aktivisták kiosztották a látogatóknak a tájékoztató anyagokat, hogy ezek segítségével eligazodjanak a Konferencia-központban.

Az érdeklődők a Matematika és Informatika Tanszék termében robotokkal és drónokkal is találkozhattak, emellett számos informatikai különlegességet is megtekinthettek és ki is próbálhattak.

A Kémia Tanszék pultjánál lehetőség nyílt gyurmát gyártani, melyet aztán lángra lobbantottak. A Biológia Tanszéken a különféle segédeszközök mellett még állati koponya is előkerült. A könyvtár hatalmas, vaskos könyvekből állított össze egy igazi könyvespultot, ahol azt kellett megtippelni, vajon hány oldalas lehet egy-egy könyv?

Az Óvó- és Tanítóképző Tanszék munkatársai origamival várták a játékos kedvű érdeklődőket, míg a Közgazdaságtan és a Menedzsment Tanszék egy falra vetített játék segítségével osztotta ki nyereménytárgyait.

A Karrier-tanácsadó Központ által berendezett terembe is várták a fiatalokat. Itt szerencsekerék megpörgetése után juthattak különböző egyetemi logós ajándéktárgyakhoz. A jelenlévők megtekinthették az a fotókiállítást is, melyet a diplomások beküldött képeiből állítottak össze. Ugyanakkor a folyosón is megszerveztek egy kiállítást, melyen az eddigi egyetemi napok legjobb felvételeit mutatták be.

Az esemény az egyetem távolabbi épületeinek megtekintésével zárult, a látogatók megszemlélhették a kollégiumokat, valamint a Tanárképző Kar osztálytermeit.

További képek megtekinthetők az egyetem facebook oldalán

Felvidék.ma
ElőadásTanácsadásKísérlet
{iarelatednews articleid=”57860,58619,56368,57823,56359″}