A felvidéki Komáromból indul és – 100 km táv megtétele után – Törökbálinton ér célba az a futómaraton, amelyet az MTA Molekuláris Onkohematológia Kutatócsoportja szervez jótékonysági célból. A fiatal kutatók ezzel szeretnék felhívni a figyelmet a törökbálinti gyermekhospice-házban gondozott, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekek ellátására és támogatására. A szervezők és résztvevők között ott találjuk a nyitrai születésű – és szülőföldjéhez ma is erősen kötődő – Junior Prima-díjas rákkutatót, Bödör Csabát is, aki lelkes támogatója a jótékonysági programnak (a vele készült korábbi interjúnk megtalálható a Felvidéki Magyarok c. folyóirat 2014/4. számában ITT>>>. 

A maraton 2016. április 9-én reggel rajtol Révkomáromból, majd – tizenhárom település érintése, 100 km megtétele után – érkezik a törökbálinti Tábitha-házhoz. A cél az, hogy felhívják a figyelmet a házban folyó embert próbáló, de pótolhatatlan munkára

A törökbálinti Tábitha ház
A Tábitha-ház egy gyermekhospice-ház Törökbálinton, ahol a gyermekek hospice-ellátásába az életvégi ellátáson kívül, minden olyan gyermek időszakos ellátása is hozzátartozik, aki valamilyen krónikus betegség vagy állapot miatt tartósan ápolásra szorul.
Hatalmas segítség ez a családoknak, hisz élhetőbbé válnak így a mindennapok; nem mindegy ugyanis, hogy aminek mindenképpen meg kell történnie, az fájdalmak nélkül, nyugodt körülmények között, békében történik-e. Nem véletlenül szoktak úgy fogalmazni, hogy „a hospice nem a halálról, hanem az életről szól”, s a hospice „nem éveket ad az életnek, hanem életet az éveknek”. Betegek és a hozzátartozók számára ez az intézmény a hospice-szellemiségnek megfelelően térítésmentes. Egyelőre Magyarországon a gyermekhospice-okat, így a Tábitha házat is, magánszemélyek finanszírozzák, valamint adományokból tartják fenn magukat, ezért is annyira fontos, hogy aki csak teheti, segítsen.

A szervezők célja a figyelemfelkeltés mellett az, hogy minél több támogatót toborozzanak e nemes ügynek, hogy ezáltal is több gyermek részesülhessen ebben a kivételes ellátásban. Éppen ezért létrehoztak egy honlapot, melyen keresztül könnyen és kényelmesen, néhány kattintással lehet támogatást eljuttatni.
További információk a jótékonysági akció honlapján ITT>>>

szd, Felvidék.ma
Fotó: tabitha.hu