Fotó: Zilizi Kristóf

Így változott meg Ligetfalu 1973-1989 között – Kiállítás a régi Ligetfaluról címmel nyílt kiállítás a pozsonyligetfalui Prokofjev utcai Gyermek- és Ifjúsági Könyvtár egyik termében.  A tárlat április 15-ig tekinthető meg.

A tárlat anyagának összeállítója a ligetfalui könyvtár volt, együttműködve a Comenius Egyetem Filozófia Karának Etnológia és Muzeológia Szakával. Az 1973 előtti Ligetfaluról, a mára lakóteleppé változott községről Halász Brigitta és lánya, Németh Vera gyűjtött össze kiállítási tárgyakat, fotókat. Az ő családjuk 1937-ben került Ligetfaluba. Brigitta asszony nagymamája Budapestről költözött a Dargói utcába, az ún. Kolónia-negyedbe, mely a pozsonyligetfalui temető közelében található. Ez az utca és további néhány máig megőrizte a falusi jellegét.

„Mivel a Kolónia-negyedtől minden messze volt, nagyon nagy volt az összetartás a lakók között. Mindenki mindenkit ismert” – emlékezik vissza Halász Brigitta.  Annak idején, amikor lerombolták házaikat, sokan iparkodtak legalább kertecskéikből megmenteni valamit, hogy új lakóhelyüket legyen mivel szépíteni. „A kiköltöztetettek közül többen már nyugdíjas éveikben jártak. Az új helyen nem akadt semmi ház körüli tennivalójuk, elveszítették kertjeiket, udvaraikat állataikkal együtt. Mindez csak rosszabbította a helyzetüket és fájón emlékeztek, hogy itt volt az én kertem, ott álltak az én meggyfáim” – emlékezett vissza Brigitta.

Semmi nem érdekelte már őket, és többen bele is haltak a csalódásba és a fájdalomba. Végül szerencsére  magát a Kolóniát a buldózerek nem tették a földdel egyenlővé. Ez annak volt köszönhető, hogy a Kolónia, ahol Brigitta asszony máig lakik családjával, a Matador Gumiabroncsgyár és a Nehézgépipari Üzem érdekkörébe tartozott. Az új lakótelep kiépítése persze magával hozta új üzletek, iskolák, óvodák és egészségügyi központok felépítését is.

Idővel ismerkedtek az új Ligetfaluval, buszozgatva a lakótelepeken, kíváncsian figyelték, hol mi nőtt ki a földből. Nagyobb üzletet látni számukra teljesen csoda volt, hiszen korábban csak a pultoknál történő kiszolgálást ismerték.  Elmondható, hogy az 1973-89 közötti időszak volt Ligetfalu életében a legdinamikusabb, amikor jelentős arculatváltás ment végbe.

Akit érdekel a kiállítás Ligetfalu múltjáról, április 15-ig megtekintheti a Prokofjev utca 5. szám alatti könyvtárban.