Évközi szinten csökkentek az egyes élelmiszerek árai. Ezt a húsvéti nagybevásárláskor is érezhetjük.

A Poštová Banka elemzői idén is összeállítottak egy csomagot az ünnepi asztal elengedhetetlen élelmiszereiből. Az előző évhez képest mintegy öt százalékkal olcsóban vásárolták meg az élelmiszereket.

„A 2015-ös húsvéthoz képest több mint tíz élelmiszert tudtunk olcsóban megvásárolni. Leginkább a tej- és hústermékek árai csökkentek” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Dominika Ondrová, a Poštová Banka elemzője.

A csomagba 19 élelmiszer került, ebből csupán háromnak emelkedett az ára. Ezek közt zöldségek és gyümölcsök találhatók. A burgonya esetében 63 százalékos, az alma esetében pedig 21 százalékos emelkedést figyeltek meg.

(forrás: TASR, kép: MTI)