59873

Robert Fico, a Smer-SD elnöke a választási eredmények alapján kötelességének tartja a kormányalapítást. Robert Fico és pártja 4-5 százalékkal jobb, mintegy 33 százalékos eredményre számított. Vasárnap délelőtti sajtótájékoztatóján Fico kijelentette, nem lesz egyszerű a helyzet, a választás utáni tárgyalásokhoz időre és térre van szüksége, mint mondta, mindenképpen a kompromisszumok kormánya lesz az elkövetkező.

Andrej Danko, az SNS elnöke csupán Marián Kotleba ĽS Naše Slovensko pártját zárja ki a választás utáni együttműködésből a Hospodárske novinynak nyilatkozva elmondta, bárkivel hajlandó a választás utáni együttműködésről tárgyalni, beleértve Bugár Most-Hídját.

Richard Sulík, az SaS elnöke úgy véli a választás utáni helyzet Andrej Danko és Bugár Béla döntésén múlik majd. A választási eredmény véleménye szerint nem szokványos, tekintettel a KDH kiesésére a parlamentből és Kotleba pártjának bejutására, amellyel a Smer-SD-hez hasonlóan elképzelhetetlennek tartja az együttműködés. „Megváltoztatja ez az egész helyzetet” – mondta. A liberális párt váratlanul jó eredménye őt magát is meglepte, amelynek alapján a jobboldal vezetőjének tartja magát. Mint mondta, amennyiben Robert Ficónak nem sikerül kormányt alakítani, kötelességének tartja a jobboldali reformkormány felállítását. Sulík elképzelhetőnek tartja például az ötpárti koalíciót is, a Smer-SD-vel és Kotleba pártjával azonban kizárta az együttműködést

Daniel Lipšic, a NOVA elnöke arra vonatkozó üzenetként értékelte a választási eredményeket, hogy az emberek többsége elutasítja a Fico-kormányt. Az OĽaNO – NOVA választási eredményét ösztönzőnek tartja, a kérdés azonban véleménye szerint az, lehet-e Szlovákiának olyan kormánya, amely kivezeti az országot a válságból. Úgy véli, hogy a jobbközép pártok közül azok nyertek, amelyek a választások előtt sikeresek voltak Ficóval szemben. A lehetséges választási tárgyalások közül a Smer-SD-n kívül Marián Kotleba pártját is kizárta. Sajnálatosnak tartja, hogy a KDH nem lépte át a parlamenti küszöböt.

Boris Kollár, a Sme rodina elnöke megerősítette, hogy nem akar nem akar egy smeres kormánynak a tagja lenni. A jobboldali kormánykabinet létrejöttét azonban támogatná.

Radoslav Procházka, a #Sieť elnöke bárkivel hajlandó koalíciós tárgyalásokba kezdeni. Mint mondta, tisztességesnek tartja bárkivel leülni a tárgyalóasztalhoz, aki erre megkéri. Ez a Smer-SD-re is vonatkozik.

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke kijelentette, nagy csalódást jelentenek Szlovákia számára a választás eredményei, aminek okát a Brüsszel-ellenes és migrációellenes hangokban látja. Saját pártjának eredményét is gyengébbnek tartja a vártnál. A választási éjszakán úgy nyilatkozott, hogy pártja nem hajlandó az SNS-szel kormányra lépni, egyúttal azonban azt is hozzáfűzte az SNS nélkül csak abban az esetben képzelhető el a kormányalapítás, ha valaki úgy döntene, hajlandó Kotleba pártjában is kormányt alapítani.

Igor Matovič, az OĽANO elnöke szerint a helyzet súlyos, a szlovák parlamentbe bejutottak a fasiszták, ami az összes többi parlamenti pártot arra kötelezi, hogy felelősségteljesen viselkedjen. A pártelnök szerint azok a pártok buktak meg, akik nem tudtak határozott nemet mondani Robert Ficónak. „Remélem, hogy a jövőre nézve tanulságos lesz a számukra, hogy ha sikeresek akarnak lenni a választáson, egyértelműen olvashatónak kell lenniük a választóik előtt” – mondta Matovič. A választás utáni lehetséges kormánykoalíciókkal kapcsolatban a hivatalos eredmények megjelenése előtt nem kívánt fejtegetésekbe bonyolódni. Mint mondta, „a kérdés az, képesek leszünk-e együtt kormányt alakítani, mivel egyelőre nem úgy néz ki”.

Pavol Frešo, az SDKÚ-DS elnöke nagy veszteségnek tartja pártja választási eredményét. Gratulált a nyerteseknek, és mint mondta, bízik abban, hogy sikerül jobbközép pártot létrehozni. Frešo szerint az, hogy mi annak az oka, hogy pártja így szerepelt, mélyebb elemzést igényel.

Ján Figeľ , a KDH elnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, céljuk, hogy a KDH a következő parlamenti választáson visszakerüljön a parlamentbe. Mint mondta a választási eredményből le kell voni a következményeket a személyeseket is, ennek érdekében március 19-ére jelezte párta országos tanácsának összehívását.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”59867,59863″}