(Folyamatosan frissítve) A választópolgárok este tíz óráig adhatják le a voksukat. Információink szerint este nyolcig országosan 60%-os a részvétel.

Szlovákiában a 1989-es bársonyos forradalom óta a kilencedik parlamenti választást tartják március 5-én. A szavazóhelyiségek 7.00 órakor nyitottak és 22.00 órakor zárnak.

Izsán népviseletben szavaztak
A Komáromi járásban, Izsa községben őrzik a huszár hagyományokat. A kurta szoknyás viselet pedig egyedülálló különlegesség, ezért érdemel figyelmet a népviseletben szavazó huszár és ” izsai menyecske”.Izsán

Önkéntes tűzoltók Krasznahorka váránál
A négy évvel ezelőtti parlamenti választások napján (2012. március 10.) gondatlanság miatt leégett  a krasznahorkai vár tetőszerkezete. A helyi és környékbeli önkéntes tűzoltók a mai nap folyamán készültségben felügyelik a vár környékét. Négy személy két vízzel teli tartálykocsival van szolgálatban reggeltől. Az önkéntesek este tíz óráig őrködnek.

Egy, a választásokkal összefüggő haláleset
Pozsony Ružinov városrészében a Novohradská utcai szavazóhelyiség előtt rosszul lett egy választópolgár. „A helyszínre érkező mentőknek már nem sikerült újraéleszteniük a 75 éves férfit” – közölte Boris Chmel, a mentőszolgálat  szóvivője.

Zajlanak az exit poll felmérések
Az Állami Választási Bizottság folyamatosan ülésezik, különböző kampánycsenddel és a választások menetével összefüggő beadványokat tárgyal meg. Foglalkoztak az exit poll felmérésekkel is. A bizottság azt javasolja a helyi választókörzeteknek, hogy a felméréseket a közvéleménykutatók  a szavazás helyszínéül szolgáló épületeken kívül valósítsák meg. Eduard Bárány bizottsági elnök szerint  így  elkerülhető a szavazók megtévesztése.

Magasabb lehet a részvétel a négy évvel ezelőttinél
A nagyobb városokból érkező hírek szerint már eddig is sokan leadták a voksukat, helyenként sorok alakultak ki. Ebből arra következtetnek, hogy a választásokon való részvétel magasabb lesz a négy évvel ezelőttinél. Amennyiben 60%-os lesz országosan a részvétel, akkor a parlamentbe jutáshoz minimálisan 132 ezer szavazat kell, 65% esetében 143 ezer, 70%-os részvételkor 154 ezer.
(Négy évvel ezelőtt 59,11 % volt  országosan a részvétel, az MKP 109 ezer szavazatot kapott.)

Az EBESZ és civil megfigyelők dolgoznak
Figyelemmel követi a parlamenti választásokat az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodájának (ODIHR) hattagú megfigyelőcsoportja. A szervezet tagjai március 8-ig lesznek Szlovákiában, majd két hónap múlva készítik el a jelentésüket. Ajánlásokat is adnak majd a hiányosságok kiküszöbölésére. Eduard Bárány, az állami választási bizottság elnöke tájékoztatása szerint egy több mint 20 tagú, lengyel és orosz civil szervezetek képviselőiből álló megfigyelőcsoport is követi a szlovákiai választásokat.

Nyitra legidősebb lakosa is szavazott
Nyitra legidősebb lakosa, a 103 éves Zsakay Erzsébet is leadta szavazatát. Erzsi néni 1912. november 30-án született Eperjesen, de élete nagy részét Nyitrán töltötte, ahol a főiskolán zenetörténetet adott elő. A politika nem igazán érdekli, de még mindig olvas, magyar könyveket, és szívesen el is beszélget olvasmányairól.

Választási infovonal
A szlovák belügyi tárca a parlamenti választások napján infovonalat működtet a választók részére. A reggel 7 és este 10 óra között élő vonalon bárki a belügyminisztérium ügyeletéhez fordulhat, ha a parlamenti választásokkal kapcsolatban kérdése merül fel vagy visszaélést tapasztal. Az infovonal száma: 02/4859 2312 és 02/4859 2313

Összesen 4,4 millió személynek van választójoga
A választási körzetek reggel hét órakor nyíltak meg. A voksoláson minden szlovákiai állampolgár részt vehet, aki legkésőbb március 5-én betölti a 18. életévét. A választópolgárok az előre meghatározott választási körzetben adhatják le a szavazatukat.
A választópolgár  személyigazolványának felmutatásával igazolja személyazonosságát. Ezt követően kapják meg a választási bizottság tagjaitól a szavazólapokat és az üres borítékot. A választópolgár a szavazófülkében az előre lepecsételt borítékba helyezi el az általa kiválasztott szavazólapot. A kiválasztott szavazólapon a választó legfeljebb négy jelölt sorszámát karikázhatja be. A szavazólapot tartalmazó lepecsételt borítékot a szavazóurnába dobja be.  A fel nem használt szavazólapokat tilos kivinni a választási helyiségből. Ellenkező esetben 33 eurós bírságot is kiszabhatnak a választópolgárra. 
Azon állampolgárok, akik a választások napján nem tartózkodnak a számukra kijelölt választási körzetben, választási igazolvány által bármelyik választókörzetben élhetnek alkotmányos jogukkal. A választási igazolványt legkésőbb március 4-ig kellett kiváltani a lakóhely szerint illetékes önkormányzatnál.
Szlovákián kívül is lehetőség van leadni a szavazatot. Ezen szlovák állampolgárok postai úton élhettek  szavazati jogukkal, ám szándékukat legkésőbb január 15-ig be kellett jelenteniük.  A mozgásukban korlátozottak is szavazhatnak, ők az önkormányzattól, illetve a lakóhely szerinti választási bizottságtól kérhetnek mozgóurnát,  melyet a választási bizottság két tagja házhoz visz, így a választópolgár otthonában adhatja le a szavazatát.

23 párt és 2914 képviselőjelölt közül választhatunk
A parlamenti választásokban eredetileg 23 politikai párt és mozgalom 2914 képviselőjelöltje versengett a szlovák törvényhozás 150 mandátumáért. A Ľudovít Kaník vezette  Demokrati Slovenska – Ľudo Kaník párt visszalépett. Emellett további 32 képviselőjelölt lépett vissza más pártokból.
A választás összköltsége 10,7 millió eurós állami kiadást jelent. Az egyes pártok legfeljebb 3 millió eurót költhettek a kampányukra, s azt egy transzparens számlán keresztül kellett vezetniük.

BA, PP, Felvidék.ma