A Most-Híd párt továbbra is hajlandó tárgyalni a Magyar Közösség Pártjával (MKP) az esetleges együttműködésről. Az MKP a találkozót nem zárja ki.


Hogy a találkozóra mikor kerül sor, egyelőre kérdéses. A Most-Híd kész rá, az MKP-nál pedig a pártelnökség dönt erről április elsején, majd az Országos Tanács – közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség húsvéthétfőn, március 28-án.

A Most-Híd által kezdeményezett legutóbbi találkozóra az MKP nem ment el, miután körvonalazódott, hogy a formálódó kormánykoalícióban a Most-Híd egyik partnere a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) lenne. Az MKP az SNS-t elutasítja, ezért kérte a találkozó elhalasztását addig, amíg világossá válik, hogy létrejön-e egy ilyen kapcsolat. A Most-Híd néhány napja kormánykoalícióra lépett a Smer-SD, az SNS és a Háló (Sieť) pártokkal.

„A Most-Híd meghívása és tárgyalási hajlandósága az MKP-val továbbra is érvényes. Amennyiben az MKP talál magában annyi erőt, hogy a kimondott szavak után hajlandó legyen a reális együttműködésre Dél-Szlovákiában, a Most-Híd párt kész a tárgyalásokra” – mondta Matej Kováč, a Most-Híd szóvivője a hírügynökségnek.
A Most-Híd szerint azonban kérdéses, hogy az MKP jelenleg döntésképes-e, mert nincs elnöke. Berényi József pártelnök a választások után lemondott, s utódját egyelőre nem választották meg. „Bízunk abban, hogy az MKP a közeljövőben összeszedi magát, és nem csak egy évvel a választás előtt kap észbe, amikor már túl késő lesz“ – jegyezte meg a Most-Híd szóvivője.

Fiala Ilona, az MKP szóvivője a TASR hírügynökségnek azt mondta, hogy a tárgyalásokon való részvételről az MKP elnöksége fog dönteni. „Az Országos Elnökség ülésére április elsején kerül sor, másnap pedig összeül az MKP Országos Tanácsa. Ezeken az üléseken döntenek a következő lépésekről“ – mutatott rá az MKP szóvivője.
Az MKP-nak az az érdeke – fejtette ki Fiala Ilona – hogy a szlovákiai magyarok összefogjanak. „Felelősségünk egyértelműen arra irányul, hogy a szlovákiai magyarok ne legyenek megosztva, hogy elemezzük azokat a problémákat, amelyek miatt a magyar közösség egy része elveszíti érdeklődését a közösségi történések iránt“ – magyarázta a szóvivő.

A március 5-i szlovákiai választások alkalmával az MKP-nak ismételten nem sikerült bejutnia a parlamentbe. A választók 4,04 százaléka szavazott rá, ami 105 495 szavazatot jelent. A Most-Híd pártnak sikerült túllépnie az ötszázalékos választási küszöböt. A 6,5 százalékos választási eredmény 169 593 szavazatot, és végeredményben 11 parlamenti mandátumot jelent. Mindez azonban nem okozott örömet a Most-Hídnak, mert a párt kétszámjegyű eredményben reménykedett – zárta jelentését a szlovák közszolgálati hírügynökség.