A Csongrády Lajos Alapiskolában március 17-én Történelmi lépcsőházat avattak.

Az iskola két szavalója Wass Albert A bujdosó imája című költeményével nyitotta meg az ünnepi perceket, majd katonadalok hangzottak fel zenei kísérettel az iskola tanulóitól.

Szarka Andrea igazgató asszony az iskola nem mindennapi ünnepségén a „Múlton nyugszik a jelen s azon a jövendő ” – Széchenyi gondolattal kezdte ünnepi beszédét. A 65 évvel ezelőtt újra indult felvidéki magyar oktatás jubileumára is felhívta a figyelmet, amelyről a közelgő Csongrády Hét keretében ismét megemlékeznek.

A magyar történelem jeles dátumait őrző Történelmi lépcsőház az identitás megerősítését, nemzeti történelmünk tiszteletét szolgálja. A diákok ezentúl valóban „őseink nyomdokaiban haladva” járhatnak az iskola berkeiben, ezért is ajánlotta az igazgatónő, hogy járjanak nyitott szemmel a lépcsőzések folyamán, ahol a magyar történelem vérzivataros, tiszteletet érdemlő dátumait őrzi egy-egy lépcsőfok, a Honfoglalással kezdődően az EU-ba lépés dátumáig.

Az ünnepséget üdvözölte Vígh Gábor polgármester, és együtt vágták át a szalagot Szarka Andreával. Ezt követően Farkas Zsolt esperes-plébános megáldotta és felszentelte a megújított lépcsőházat. Miután a diákok és a vendégek végig járva megtekintették az ünnepség tárgyát alkotó lépcsőfokokat, koncert következett, amivel a Vadkerti Imre, Zsapka Attila és Sipos Dávid alkotta trió örvendeztette meg a közönséget.

Az iskola széles folyosóján elsőként a „Mert a haza nem eladó” dallama csendült fel, melyet számos identitást erősítő és a március idusához kapcsolódó dal követett. Nagy sikert aratott az Ami kincsem nincsen című dal, amikor az éneklésbe a közönség is aktívan bekapcsolódott, és így volt ez a Nemzeti dal eléneklésével is. Végül Sipos Dávid szakszafon kíséretével egyetemben a Himnusz eléneklése zárta az ünnep perceit.

A lépcsőház felújításának kivitelezéséért az igazgató asszony Laczkó Gábor és Baracska Árpád grafikusoknak mondott köszönetet, valamint az iskola munkaközösségének, élükön Nothart Erika magyar szakos igazgató helyettesnek.
Gratulálunk a Csongrády Lajos Alapiskola ezen nemes törekvéséhez, és jó lépcsőzést kívánunk a diákságnak, pedagógusoknak egyaránt.

Berényi Kornélia, Felvidék.ma