A vidék jeles településéről
Ha a honti tájon a „hegyek alá” északkelet felé haladunk Ipolyság irányából, vagy pedig északon, Hrussó (Magasmajtény) szlovák településnél átlépjük a nyelvhatárt, s az Ipolyig futó patakvölgyeken délre tartunk, Ipolynyékre jutunk. Amikor 1905-ben Alsó- és Felsőipolynyéket egyesítették, a falunak másfél ezer lakosa volt, s egyben járási székhely is lett. A jelenlegi község azonban még több hajdani településből alakult ki, Alsó- és Felsőnyéken kívül többek közt Középső- és Egyházasnyékből /Kosztonca/, illetve Leklinc falu területéből.
E gyönyörű vidéket már az őskor embere is lakta, később pedig a kelta népek, a markomanok és a kvádok is letelepültek errefelé. A honfoglalás idejében az Ipoly völgye fölött húzódott a gyepüvonal, s Nyék is amolyan őrhely lehetett. A Nyék nemzetség itteni ősi birtoka egyébként azon hetven falu között szerepel, melynek dézsmáját Márton érsek átengedte az esztergomi káptalannak. Okleveles formában 1135-ben szerepelt először Nek alakban, amikor Lampert comes egy ekényi földjét két háznéppel a bozóki monostornak adta. (Györffy Gy., 1987. 223. l.)
Ipolynyék főtere egy régi képeslapon
Arról, hogy a helység az ősi bortermelő vidékek közé tartozik, többek közt az is tanúskodik, hogy a nyéki szőlőhegyről az egri káptalan már 1354-ben megemlékezett. Később az egri basának is a nyéki kalicskai /kalicai/ és a kerői /kőrei/ bor tetszett. Tetszhetett is, hisz Nyéken nem magántermő szőlők, hanem nemes fajták termettek. Szedték is a dézsmát századokon keresztül nemcsak az esztergomi meg az egri érsekek és a török basák, hanem a Coburgok is, s mondhatni európai híre lett a nyéki bornak. (Korcsok L., 1995. 76. l.)
A XV. században Hont Nógrád vármegyével közösen Balassagyarmaton és Nyéken tartotta felváltva a közgyűléseket. A faluban a legutóbbi évszázadokban a Teleki családnak, Majthényi Lászlónak, Horváth Bélának és Haydin Károlynak voltak birtokai. A községben hajdan négy földesúri kúria, kastély is volt.
1890-ben Alsóipolynyéknek 952 lakója volt: 929 magyar és 22 szlovák; 25 evangélikus és 16 izraelita, 8 református és 908 katolikus. Felsőipolynyéken ekkor 503-an laktak, 498 magyar és 4 szlovák; 12 izraelita, 8 evangélikus és 483 katolikus. 1980-ban a 2108 lakos 87,81 %-a magyar. 1991-ben a 2037 lakó 90,53 %-a magyar. 2001-ben 1961 ipolynyékit írtak össze: a magyarok száma 3 %-kal csökkent, a szlovákoké ugyanannyival emelkedett. A falunak teljes szervezettségi magyar iskolája van, amely nemrégiben Balassi Bálint nevét vette fel.
Ipolynyéki anya gyermekével a múlt század elején
A Pajorok és Ipolynyék
Ipolynyéken a fent említett nemesi családokon kívül még sok más köznemes is letelepedett. Többek közt a Pajor nemzetség egyik ága is. E családból származott a falu jeles fia, a 195 éve született Pajor István /1821–1899/ költő, ügyvéd, Nógrád és Hont vármegye egykori tisztviselője, a vidéki kulturális élet ismert személyisége. A szabadságharcban Hont megye nemzetőr hadnagyaként vett részt. 1860-tól Balassagyarmaton élt, munkatársa volt a Nógrádi Lapoknak. 1869-ben Csalomjai név alatt kiadta Költemények című verseskötetét, ezenkívül fordította Schiller és Geothe epigrammáit, Horatius műveit. Ipolyi Arnold Mythologiája számára több adatot szolgáltatott szülőföldjéről. Nagy Ivánnal részt vett a Nógrád Megyei Múzeum megalapításában stb.
Ipolynékről kiváló képet fest Pajor István az Emlékezések és rajzok a 48 előtti jó világból című visszaemlékezéseiben (Balassagyarmat, 1897). Mielőtt földinkről részletesebben szólnánk, érdemes idéznünk néhány sort e munkából.
Írását így kezdi a szerző: „Születtem 1821. évi május hó 20-án hontmegyei Alsó-Nyéken tiszta magyarnyelvű népes községben, melynek neve azóta több hasonnevű községtőli megkülönböztetés végett, Ipoly-Nyékre lett változtatva. /…/ Atyán Pajor József, tótlipcsei előnévvel a középnemesi osztályhoz tartozó földbirtokos és ifjabb éveiben megyei tisztviselő volt“, majd „a vármnegye főispánja által táblabírónak kineveztetett, jogi szakértelme és általánosan becsült jelleménél fogva többször fontosabb ügyek elintézésével is igénybe lett véve. /…/ Édesanyám, jászberényi Kalmár Johanna, eszményképe volt előttem a hazafias női erényeknek… /…/ A betűk első ismeretébe, 5-6 éves koromban édesanyám vezetett be; – az 1827-ik évben az otthelyi katolikus népiskola tanítványai számát szaporítám egygyel, Miklósy tanító auspiciumai alatt, aki mint ilyen megfelelt feladatának, ugy, hogy az írás, olvasás és első elemi számvetés tudományába eléggé jól be lettem általa avatva.“
Nyeregtetős ipolynyéki épület, ma tájház (Csáky Károly felvétele)
Érdekes kortörténeti adatokat közöl a falu uradalmairól, a településen végzett migrációs kísérletekről is. Többek közt az alábbiakat idézzük e tekintetben:
„Ugyanezen években (Az 1820-as években – Cs.K. megj.) történt Nyék község anualeseiben feljegyzésre méltó azon esemény, hogy herczeg Coburg otthelyi nagybirtokos, gömörmegyei balogi uradalmának Sumjász, Vernárd és Telgárd nevű alpesvidéki községeiből hat jobbágy családot kozatott le, és telepített meg F.-Nyéken, akik utódai – derék, szálas, egészséges tót nép, — már az első generációban megmagyarosodtak s ezeknek utódai, kivált a földmívelési munkák szünetelése idején, mint üvegesek járják be a vidéket, s különösen B.-Gyarmat városában is sűrűn hallatják ablakcsináltatást ajánló férfias tenorhangjukat“.
Hogy meddig élt Pajor Ipolynyéken, pontosan nem tudjuk. Később kiscsalomaji birtokukon telepedett le, s innen a Csalomjai előnév is. Aztán pedig Balassagyarmaton lakott, ott is hunyt el, s a városban utcát is elneveztek róla, emléktáblája is van. Egy azonban biztos: korponai gimnazistaként még ipolynyéki illetőségűként jegyezték őt a dokumentumokban. De 1847-ben még mindenképp itt lakhatott, hisz innen küldi hét meséjét barátjának, Ipolyi Arnoldnak, és innen keltezi leveleit is.
Visszaemlékezéseiben egyébként meleg szeretettel ír további Hont megyei tartózkodási helyeiről: Felsőszemerédről, Százdról, Korponáról és Selmecbányáról is. És persze akad egy-egy leírás más településekről is.
Többek közt a közeli Ipolyságról, melyről ez olvasható: „Ipolyság az én gyermekkoromban még annyira kis hely volt, és hiányos közlekedésénél fogva annyira távol esett az ottani vidéktől, hogy még ott az egyetlen görög boltos, jóravalósága daczára sem tudott boldogulni: Gyarmaton ugyanakkor, a Garbáén, mint elsőrendűn kívül, még 3-4 tekintélyes kereskedő czég látta e laz Ipolyon inneni és túli birtokosság minden szükségleteit…“
Korponai diákévei kapcsán megjegyzi többek közt, hogy az egyik évben a rokonnál, Cornidesz János városbírónál lakott, akik otthon főleg szlovákul és németül beszéltek. Meg is tanulta náluk mindkét nyelvet, sőt – lévén evangélikusok – a bibliai cseh nyelvet is elsajátította. A család lányát, Zsuzsikát viszont egy évre cseregyerekként Ipolynyékre küldték, aki itt a magyart sajátította el tökéletesen. Működött hát az együttélés törvények nélkül is!
