Petrik Szilárd és a „beugró” Czajlik József a komáromi előadáson (Fotó: Komáromi Jókai Színház)

Különleges beugrás tanúi lehettek a Premier bérletes nézők április 29-én a Komáromi Jókai Színházban. Az eredeti terv szerint Arthur Millertől Az ügynök halála került volna műsorra, ám egy sajnálatos megbetegedés miatt a próbafolyamat félbeszakadt és a produkció bemutatóját – a tervek szerint – a következő évadban tartják meg. Hogy a nézők mégse maradjanak színházi élmény nélkül, „mentőövként” a kassai Thália Színház Mizantróp című produkciója került a bérletrendszerbe.

A komáromi bemutatón viszont a Philinte-et játszó Ollé Erik lett rosszul a színfalak mögött, s az első felvonás végeztével már nem tudta folytatni az előadást. Miután Tóth Tibor, a Komáromi Jókai Színház, és Czajlik József, a kassai Thália igazgatója (egyben az előadás rendezője) a második felvonás kezdése előtt beavatta a nézőket a sajnálatos és váratlan eseményekbe, Czajlik József szövegkönyvvel a kezében vállalta Philinte szerepének további lebonyolítását.

A nézők hálás tapssal jutalmazták a direktorok döntését, mely ezúttal megmentette az előadást, sőt, egész kivételes élményt jelentett, hogy maga a rendező áll színpadra saját produkciójában a komáromi deszkákon.

Ollé Eriknek valamennyi kollégája jó egészséget kíván abban a reményben, hogy a következő előadásokban már gond nélkül tudja vállalni a színpadra lépést!