A stúdióban - Tóth Szilveszter és Pogány Erzsébet (Fotó: Hideghéthy Andrea)

A Mária Rádió komáromi stúdiójában tett látogatást Pogány Erzsébet, a Felvidék.Ma hírportált üzemeltető Szövetség a Közös Célokért igazgatója. A találkozó során a rádió munkatársaival az együttműködés lehetőségéről is egyeztettek.

Lépes Lóránt, a Mária Rádió műsorigazgatója, Kacz Gábor, a Mária Rádió koordinátora és Tóth Szilveszter technikus bemutatták a rádiót és a stúdiót, majd arról beszélgettek a vendégükkel, hogy milyen változások történtek az elmúlt időszakban.

Kacz Gábor elmondta, hogy 2016. március elseje mérföldkő volt a rádió életében, mert hosszas előkészületek és egyeztetések után Komárom vételkörzetében is hallgatható a műsor. Saját frekvenciával nem rendelkeznek, ezért a magyarországi Mária Rádió adásába készítenek regionális műsort, amit eddig napi 4 órában csak Szlovákia keleti részében lehetett hallani. Mostantól viszont jelentősen kibővült a műsoridő és a vételkörzet is. Komáromban és környékén az FM 88,3 MHz-es frekvencián naponta 12 és 16 óra között fogható az adás. Majd 16 és 20 óra között a telkibányai vételkörzetben sugároznak regionális műsort az FM 100,6 MHz-en.

Lépes Lóránt műsorigazgató felhívta a figyelmet, hogy a két vételkörzetben sugárzott műsor nem azonos. Akik az interneten keresztül hallgatják a Mária Rádió mindkét műsorát közvetlenül egymás után, azok valójában egy egész, 8 órás műsorélményben részesülnek. A felvidéki regionális adások előtt és után a magyarországi Mária Rádió adását közvetítik.

„Természetesen a több műsoridő és a nagyobb lefedettség több munkával is jár, de reméljük, fel tudunk nőni a feladathoz és szorgalmas munkával, összefogással, támogatással és legfőképp Isten kegyelmével és a Szűzanya közbenjárásával meg tudunk birkózni a feladattal” – hangsúlyozta Kacz Gábor koordinátor.

Együttműködési megállapodás a két médium között

Pogány Erzsébet, a Felvidék.Ma hírportált üzemeltető Szövetség a Közös Célokért igazgatója felajánlotta, hogy az olvasók és a rádióhallgatók tájékoztatása érdekében a két szerkesztőség működjön együtt, a hitéletről és a felvidéki kulturális eseményekről szóló hírek széles körű ismertetése érdekében.

Tóth Szilveszter, Pogány Erzsébet, Lépes Lóránt és Kacz Gábor (Fotó: Hideghéthy Andrea)
Tóth Szilveszter, Pogány Erzsébet, Lépes Lóránt és Kacz Gábor (Fotó: Hideghéthy Andrea)

Önkénteseket várnak a különböző területekre

A felvidéki Mária Rádió komáromi regionális műsora alatt minden órában sugároz olyan híreket az egyházban zajló eseményekről, rendezvényekről, a műsorokban az evangélium tanításának fényében mutatják be a társadalomban zajló folyamatokat, kulturális eseményeket.

A megszaporodott feladatok elvégzéséhez várják olyan önkéntesek segítségét, akik heti rendszerességgel otthonukból vállalnák a hírek szerkesztését a Mária Rádió számára, vagy hírolvasóként működnének közre és a megszerkesztett híreket felolvasnák a komáromi stúdióban.

Egyéb területeken is szükség van segítségre, mint például a recepciós munka, műsorvezetés, technikai szolgálat, takarítás, telefonok fogadása, levelek borítékolása, számítógépek, technikai berendezések karbantartása-kezelése, tanúságtevés, riportkészítés, vagy akár cikkek írása a Mária Rádió havonta megjelenő ingyenes kiadványába.

Köztudott, hogy a több mint 60 országban sugárzó testvérrádiók az önkéntesek szolgálata által tudnak életben maradni hosszú évek óta.

Ha valaki szeretne az önkéntes munkában részt venni, személyesen felkeresheti a komáromi irodát a Jókai utca 6. szám alatt, vagy az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet Kacz Gábornál telefonon – 00421 948 169 538, illetve a coordinator.svk@radiomaria.org e-mail címen.