Fedor Gabčan, legkedvesebb fotója előtt (Kép: Szalai Erika)

A Komáromi Napok egyik kísérőrendezvényeként nyílt meg a kortárs művészeteknek helyet adó Limes Galériában az „Élet a fecskefészekben” című kiállítás. A Fedor Gabčan szociofotóiból nyílt tárlat megnyitóján a fényképész szakma színe-java megjelent, akik mindannyian elismeréssel nyilatkoztak az Ostravai Egyetem Művészeti Karán oktató Gabčan műveiről.

Fedor Gabčan 1968 és 1972 között készítette szociofotóit a komáromi erődrendszer Singellő bástyájában élőkről. Fekete-fehér képein leplezetlenül tárulnak a néző elé a város peremén élő emberek mindennapjai, akik nyílt tekintetükkel cselekvő szereplői a fényképeknek. A több mint negyvenöt évvel ezelőtt készített felvételeket először láthatja a nagyközönség.

Élet a Fecskefészekben

A ma már nem létező lakónegyedekben készült fotók igazi kordokumentumok. Gabčan legnagyobb érdeme – amellett, hogy fotósként egyedül ő került közel az ott élők elszigetelt világához –, hogy halhatatlanokká tette szereplőit a korát meghaladó szakmai bravúrokkal és humanista látásmódjával.

A TASR tudósítója: „A kiállított ötvenöt kép között egyet sem találtam, amibe bele lehetne kötni”

Vallach László fotóssal, a TASR budapesti tudósítójával a kiállításon találkoztunk és kértük, mondja el személyes véleményét a kiállított fotókról. „A közel ötven évvel ezelőtt készített fotók nemcsak, hogy megütik azt a mércét, amivel ma igazán klasszis világhírű fotósok fotóznak, de sok mindenben utat is mutat az alkotójuk. A korát meghaladó művészről van szó” – fogalmaz. Pozsonyi kollégáit is elhívja a kiállításra, mert ezt látni kell. „A fiatal fotósoknak is erősen javaslom, hogy látogassák meg ezt a kiállítást. A rendkívüli színvonal és az a vizuális kultúra, amit Fedor Gabčan itt megjelenít, páratlan. Az analóg fotózás ragyogó példája. Azáltal, hogy szemkontaktusba kerül a néző a fotó szereplőivel, kialakul egyfajta interaktivitás. Ahhoz nem kell fotósnak lenni, hogy érdemes legyen megnézni” – mondta Vallach.

Stubendek László polgármester véleménye szerint a kiállított anyagnak felbecsülhetetlen értéke van a város szempontjából.

Információink szerint az Újvár udvarában, a volt lőporraktár épületében találhat végleges otthonra Fedor Gabčan komáromi tematikájú képösszeállítása, aki a városnak ajándékozza most kiállított képeit. Farkas Veronika, a kiállítás házigazdája a megnyitón elmondta, hogy szeretnék minél több helyre eljuttatni a kiállítást, „mivel hírül kell adni Európának, hogy van egy ilyen jellegű látásmódunk a komáromi erődről”.

Negyven oldalon ötvenöt kép

A kiállításhoz készült egy rendkívül igényes kivitelezésű katalógus is, melyben a kiállított fényképek mindegyike megtalálható. Ebben Fedor Gabčan szakmai munkásságát Jiří Hrdina csehországi fotóművész méltatja. Kincses Károly fotómuzeológus, a Magyar Fotográfiai Múzeum alapítójának a témáról írt gondolatai négy nyelven olvashatók a katalógusban.

Fedor Gabčan rövid életrajza

1940-ben született Jókúton (Kúty). Édesanyját korán elveszítette; a háború után édesapját Komáromba vezényelték, mint rendőrparancsnokot, ahol újranősült. Az ifjú Fedor Gabčan kassai iparista lett, majd 1958-ban leérettségizett. A katonaság után Ostraván négy éven keresztül bányászként dolgozott – kezdeti fotóin a bányászéletet mutatja be. 1972-ben felvették az ikonikus prágai Művészeti Akadémiára (FAMU), amelyet négy év múlva el is végzett. 1976-78 között a Cseh Távirati Iroda fotóriportere volt, majd a 90-es évektől az Ostravai Művészeti Középiskolában tanított, ahol megalapította a fényképész szakot. Jelenleg a csehországi Vratimovban él, de ideje jelentős részét Komáromban tölti, az édesapja által örökölt kis kertes házban, ahol igyekszik kedvenc hobbijának, a kertészkedésnek hódolni.

A kiállítást a Magyar Fotóművészek Világszövetségének alelnöke s egyben a Komáromi Helios Fotóklub elnöke, Nagy Tivadar nyitotta meg. Az ünnepi megnyitón a Tatabányai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola harmonika tanszékének diákjai léptek fel.

A tárlat május 6-ig tekinthető meg.

(A szerző fotói)

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6276660475578266657?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]