Ódor Évának Baku megadta az esélyt Rióra.

A tavalyi bakui Európa-játékokon elért sikere, valamint az olimpiai selejtező kitűnő eredménye helyzetbe hozta a komáromi születésű Ódor Éva asztaliteniszezőt, hogy Peking után ismét ott lehessen az olimpián. Helyzet van, de még nincs végleges döntés.

Hogy szerezhető meg a riói olimpiai kvóta?

Európa 29 helyre jogosult, azaz a világranglista legjobb 29 európai játékosa utazhat Rióba. A kvótaszerzés egyik feltétele, hogy benne kell lenni a világranglistán az első százban. A másik pedig, hogy kötelezően el kellett indulni az egyetlen olimpiai selejtező versenyen Svédországban, és ott elegendő pontot szerezni. Mind a kettőt teljesítettem, ráadásul a  svédországi selejtező nagyon jól sikerült, két sorsdöntő meccsen is nyertem, az egyiket a világranglista 40. helyén álló Tatiana Bilenko ellen. Hogy még további ranglista pontokat szerezzek, elindultam a lengyel World Tour versenyen is, ahol a kezdet ugyan nem úgy sikerült, ahogy terveztem: nem jutottam fel a főtáblára, de… A csoportelsők mellett volt hat hely a csoportmásodikok számára, akik sorsolással juthattak tovább, és ezúttal a szerencse ugyancsak mellém szegődött, a kisorsoltak közé kerültem, ami továbbjutást és plusz nyolc pontot jelentett.

A sikeres és szerencsés versenyek után most milyenek a kilátásai?

Az aktuális világranglistán a 88. helyre jöttem fel a korábbi 94-ről.

Elég lesz ez a repülőjegyre?

Jelenleg 22 versenyző indulása végleges. Én pedig várom a június 7-én frissülő ranglistát, amely alapján eldől a további hét hely sorsa. A pontszámítások alapján tehát még mindig csak annyit tudni, hogy esélyesként várom az új ranglistát, de biztosat június 7. után tudunk majd mondani. Az előzményekhez visszatérve, egy ilyen megmérettetés nagyon nagy idegi és fizikai megterhelés, ezért itt szeretném megemlíteni a barátnőmet, Jónyer Máriát, mert ő volt az, aki segített túllendülni ezen a feszült helyzeten. Erre a versenyre már kimerülten érkeztem, mert a svéd selejtezőn sok meccset kellett játszani, majd volt egy kupameccsem Franciaországban, és onnan érkeztem közvetlenül Lengyelországba.

Ódor Éva - civilben.
Ódor Éva – civilben.

Bakuban az Európa-játékokon a legjobb nem ázsiaiként a negyedik helyen végzett. Az olimpián újra ki tudna magából hozni ilyen teljesítményt?

A bakui eredmény karrierem legnagyobb sikere volt. Nem is számítottam rá, hogy kijutok, de miután megtudtam, hogy részt vehetek Európa első játékán, elkezdtem a felkészülést. Bevallom az igazat, én már annak is nagyon örültem, hogy kvótát szereztem. Sosem merült fel bennem, hogy ilyen jól fogok szerepelni, és benne leszek a legjobb négyben. Az olimpia sokkal nehezebb verseny, hiszen ott a világ legjobb versenyzői lesznek.

Formában érzi magát? Mi volt a bakui siker titka?

Amennyiben kijutok az olimpiára, megkezdem a felkészülést és mindent megteszek, hogy minél jobb eredményt érjek el. Bakuban minden együtt volt. A felkészülésem annyira jól sikerült, hogy ott értem el a csúcsformámat, fejben és fizikailag is nagyon erősnek éreztem magam. Az Európa-játékok nagyon különleges volt számomra, mert visszahozta bennem a pekingi olimpia hangulatát, továbbá minden háttértámogatást is megkaptam, amire egy sportolónak szüksége van, az orvosoktól, a fizioterapeután át a masszőrig mindent. Teher nélkül, lazán és könnyedén tudtam játszani, mindent ki tudtam hozni magamból, nem maradt hiányérzetem.

Ódor Éva - szervál.
Ódor Éva – szervál.

Még rangosabb helyet is szerezhetett volna, annyira jól ment Önnek a játék.

Sajnos, a végén a kezem már nem bírta a sok meccset. Az utolsó két megmérettetésen, az elődöntőben és a harmadik helyért injekciózott kézzel, hatalmas fájdalmakkal léptem pályára, a vállam és az egész kezem gyulladásban volt. A verseny után egy hónapig kényszerpihenőn voltam emiatt.  Nem szeretnék azon gondolkozni, hogy mi lett volna, ha ez a sérülés nincs, azt gondolom, számomra ez a verseny így volt teljes.

Budapesten vásárolt lakást. Elképzelhetőnek tartja, hogy a későbbiekben a magyar asztaliteniszben találkozhatunk Önnel, akár edzőként, szakvezetőként vagy más pozícióban?

Augusztusban lesz négy éve, hogy Budapesten élek, ahol a magyar válogatottal készülök a francia Pro A ligás meccseimre és a nemzetközi versenyekre. Igen, szeretnék itt élni, és itt, vagy innen folytatni egy új kihívást, ami az asztaliteniszhez kapcsolódik. Pályafutásom után szeretnék a pingpong közelében maradni, de még nem tudom milyen minőségben. Bízom benne, hogy olyan feladat talál meg, amely nekem való lesz, kíváncsian várom.

Június 7-én Önnel leszünk, Önért szorítunk, hogy a friss ranglistán kvótát érő helyen legyen!