Így pusztítják a monarchia korabeli katonai építészet egyik utolsó emlékét. Markológépekkel bontják a Radetzky laktanyát május 26-án (Fotó: Végh László/mno.hu)

Egy szlovák tulajdonosi hátterű ingatlanbefektető megkezdte a XIX. században épült, 2011 óta műemléki védettséget élvező budapesti Bem téri Radetzky-laktanya lerombolását. Helyére egy 32 000 négyzetméter alapterületű, hétszintes modern irodaházat építenek – adta hírül a Magyar Patrióták Közössége. Petícióval tiltakoznak az épület lebontása ellen.

A Kárpát-medence értékeinek védelméért 2014-ben alakult szervezet tájékoztatása szerint a  Bem téri laktanya kultikus jelentőségű. “1956. október 23-án az épület előtti térről indult forradalmunk. A felkelő budapesti lakosokhoz csatlakozó kiskatonák a kaszárnya ablakából lengették a magyar zászlókat. Most ez a tér örökre megváltozhat, mivel a befektető egy 2010-ben, még a Bajnai-kormány idején kiadott építési engedély alapján lebontja a történelmi épületet” – áll a közleményben.

“Az új irodaház megbontaná a világörökségi védettségű budai Duna-part látképét, súlyosan károsítva ezzel a történelmi városképet. Budapest a nemzet fővárosa, ezért ez az ügy minden magyart érint!” – hívja fel a figyelmet az értékvédő szervezet, miközben a műemlék elbontása már javában zajlik. Helyszíni beszámoló itt olvasható.

A Magyar Patrióták Közössége tiltakozik a rombolás ellen, és arra kéri a hatóságokat, valamint Magyarország Kormányát, hogy a rendelkezésre álló eszközeikkel élve állítsák le a Bem téri műemlékrombolást.

Aki egyetért a műemlék Radetzky-laktanya megvédésével, itt írhatja alá az internetes petíciót.

(Felvidék.ma/magyarpatriotak.hu/mno.hu)