Andrej Kiska tegnapi dunaszerdahelyi vizitjével tulajdonképpen az égvilágon semmi baj nincsen. Már amennyiben készek vagyunk az elemi erkölcsöt és a morális példamutatást egy kis időre zárójelbe tenni. Államfői szinten ennek úgyis megvannak a maga szép hagyományai Szlovákiában.
E zárójelen kívül viszont az a pőre valóság, hogy azon történelmi pillanatok egyike, amikor a szlovák állam első embere a bennszülöttek által lakott déli országrészt tiszteli meg jelenlétével, nem másról szól, mint a helyi offshore-lovag vállon veregetéséről. Akinek ősei ráadásul sem Árpád vezérrel, sem Svätopluk nagykirállyal nem álltak sem rokoni, sem üzleti kapcsolatban – bár ez a nyitott (mit nyitott: kitárt) Európában cseppet sem (pol)korrekt megjegyzés.
Az „érv” persze világos, minthogy elemi ösztönökre ható: itt kérem munkahelyek ezreiről van szó.
De bármi áron? Mert ha csak ez számít, akkor Kiska úr, a megfontolt, független államelnök, a joviális nagypapa rohanhatott volna egyenesen a helyi kuplerájba is: könnyen lehet, hogy olyan kiterjedt ügyfélkörről és pezsgő „üzleti” életről Patrick Hessel paradicsomi cége csak álmodhat. Ha a pénznek ennyire nincsen szaga, akkor tulajdonképpen hol a határ? (A kérdés álnaiv).
A munkanélküliségnek eme fojtogató lápvidékén persze nincs túl sok lehetőségünk moralizálni. Annyit azonban még így is könnyen be lehet látni, hogy az ország első emberének minden mozdulata egyfajta szimbólum. Ha egy vödör jeges vizet zúdít a nyakába, annak éppúgy megvan a maga üzenete, jelentősége, mint annak, ha egy olyan fickóval parolázik, akinek cége az elmúlt három üzleti év 22,5 millió eurós bevétele mellett mínusz 51 ezres jövedelemadót képes kimutatni.
Nem kell ahhoz közgazdásznak lenni, hogy mit jelent az „adóparadicsomkodás” a nemzetgazdaság, s főleg annak becsületesen talpon maradni kívánó honi szereplői számára. Utóbbiak meglátogatása szintén üzenetértékű lenne.
De a jelek szerint Andrej Kiska tegnap valami egészen mást kívánt üzenni…
