Duray Rezső és Németh Gabriella. (Fotó: szenc.sk)

Országszerte folyamatosan zajlanak az MKP helyi szervezeteiben a tisztújító gyűlések. A Pozsony megyei szervezetek is összehívták a taggyűléseket. Beszámolónk a régióból.

Pozsony megyében a fővároson kívül a Szenci járásban élnek magyarok. Az összes magyarok által lakott településen működik helyi szervezete a Magyar Közösség Pártjának. Pozsonyban 6, a Szenci járásban 14 helyi szervezete van a pártnak.

Néhány településen még nem tartottak taggyűlést. Pozsonyban csak Ligetfalun választottak új elnököt, mivel a korábbi elnök, Tímár Imre nem vállalta a jelölést, így Beke Tibort választották meg titkos szavazással. A ligetfalusi taggyűlésen az országos tisztségekbe is jelöltek személyeket. Berényi József korábbi elnököt elnöknek jelölték, Németh Gabriellát és Farkas Ivánt pedig szakmai alelnöknek. A pozsonypüspöki helyi szervezetet továbbra is Matuszny Katalin vezeti. Az elnökségbe viszont választottak új tagot is Molnár Katalin személyében. A pozsonypüspökiek két személyt is javasoltak országos elnöknek: Bárdos Gyulát és Berényi Józsefet.

Hidegkút és Károlyfalu városrészben egy összevont szervezet működik. Ebben a helyi szervezetben sem történt változás, Zsidek Veronikát újra megválasztották. Az országos elnök pozíciójára Menyhárt Józsefet, az elnökség Pozsony megyei tagjának Fábián Lászlót javasolták. Németh Gabriellát, Farkas Ivánt és Őry Pétert szakmai alelnöknek jelölték.

Vereknyén sem történt változás, a helyi szervezet elnöke Nagy László maradt, Schwarz Zsuzsanna, a Pozsony megyei önkormányzat képviselője pedig az alelnöki posztot tölti be a továbbiakban is.

Pozsonyban május 25-én tartják meg a járási konferenciát. Azon dőlnek majd el a személyi kérdések is, ott véglegesítik, kit jelöljön a város a különböző tisztségekbe – tudtuk meg Dudás László városi elnöktől. Az újvárosi és az óvárosi helyi szervezetek ezen a héten tartják meg taggyűlésüket.

A Szenci járásban sem történtek személycserék. Duray Rezső járási elnök szerint annak ellenére, hogy a lélekszámunk csökken, jól szerepelt a párt a Szenci járásban a parlamenti választáson, hiszen húsz százalékkal többen szavaztak a Magyar Közösség Pártjára, mint négy éve. A maximumot hozták ki a helyi elnökök és a jelöltek a választásokból. Ha országos szinten, mindenütt húsz százalékkal növeltük volna a pártra leadott szavazatok számát, az MKP ma parlamenti párt lenne – mondta Duray. Szencen bővült az elnökség, fiatalítottak, de az elnöki tisztséget továbbra is Duray Rezső tölti be.

A többi helyi szervezetben sem történtek változások, Rétén továbbra is Gyenge Lajos, Boldogfán Szabó Pál maradt az elnök. Hegysúron Gujber László, Félben Vitálos Balázs, Vőkön Domonkos Vince, Éberhardon Gubela István, Nagyborsán Kucsera László, Egyházfán Ruman István, Dunasápújfalun Neszméri Tünde maradt az elnök. Három helyütt, Magyarbélen, Gútoron és Szemeten még nem tartottak taggyűlést, várhatóan csak Gútoron lesz személycsere az MKP helyi szervezetének elnöki székében. A Szenci járásban május 19-én tartják meg a járási konferenciát, az országos tisztségekbe való jelölést akkor véglegesítik majd.

Összességében elmondható, hogy minden helyi vezető fiatalítást szeretne. A tagság nyitott arra, hogy a helyi fiatalokat is bevonja a munkába, és abban bízik, hogy az elkövetkező időszakban erre sor kerül majd.