A komáromi Gaudium vegyeskar (Fotó: katedra.sk)

A csehországi, zábřehi Slavice női kar a közelmúltban emlékezetes hangversennyel ünnepelte meg fennállásának tizedik évfordulóját. Az eseményre Jaroslava Štěpánková karnagy két felvidéki magyar kórust hívott meg – a Simek Viktor vezette zsérei Zoboralja női dalkört és a Stirber Lajos irányította komáromi Gaudium vegyeskart. 

A három kórus repertoárjában cseh, magyar, szlovák és latin nyelvű művek szerepeltek, a közös éneklés során pedig mindhárman azzal tisztelték meg egymást, hogy együtt énekeltek csehül, szlovákul és magyarul! A közönség óriási tapssal köszönte meg a ritka élményt a Szent Borbála templomban, s minthogy ebben a cseh városkában számos lengyel is él, leírható, hogy ez a hangverseny a Visegrádi Négyek néven szövetségbe tömörült politikai szervezet egyik új „sejtjének” megszületését is eredményezte.

Aki ismeri Kodály Zoltán mondatát – a legtisztább hangszer az emberi hang, – és meggyőződése, hogy a kultúra a békés együttélés kialakításának egyik fontos eszköze, bizonyára egyetért a megállapítással, hogy a Slavice születésnapi koncertje jóval több volt egy nemzetközi szintű zenei eseménynél.

Nemcsak a zsúfolásig megtelt templomnak, a könnyes szemeknek, illetve a kórusmuzsikának, vagyis az együtt éneklés csodájának megnyilvánulása volt a két hazai magyar és a zábřehi cseh kórus hangversenye. A hazautazás előtt ugyanis a két magyar daloskört – elismerése jeléül – fogadta, és reggelin látta vendégül Frantisek John, Zábřeh polgármestere.

A városatya rövid beszédet is mondott, és abban arról is szólt, hogy óriási élmény volt számára a magyar zenei kultúra magas színvonalának megismerése, és az, hogy a két szlovákiai magyar kórus milyen átéléssel énekelte csehül és szlovákul a cseh és szlovák szerzeményeket.

És mondott még valamit, amit én még most is, amikor ezeket a sorokat rovom, hihetetlennek tartok, pedig elhangzott: „A hangverseny alatt eszembe jutott, hogy milyen ártalmasak voltak a beneši dekrétumok; hogy az elűzött németek zenei kultúrája hiányzik az életünkből; hogy ez a hiány veszteség számunkra.”