Fotó: napi.hu

Szeptemberben Pozsonyban találkoznak az Európai Unió 27 tagországának kormányfői és államfői -jelentette ki Robert Fico kormányfő Brüsszelben az Európai Tanács ülésének megkezdése előtt.

A kormányfő szerint már Angela Merkel német kancellár asszonnyal és Francois Hollande francia elnökkel is beszélt a lehetőségről. „Örömmel vettem, hogy a javaslatot az Unió képviselői is támogatták. Ma támogatását fejezte ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is, ezért kijelenthetjük, hogy szeptemberben informális EU-csúcs lesz Pozsonyban, amelynek központi témája az Európai Unió jövője lesz” – jelentette ki Robert Fico.

A kormányfő szerint az informális csúcstalálkozó oka, hogy bár Európának párbeszédre van szüksége a jövőjét illetően, erről informálisan tanácskozni nagyon nehéz a brüsszeli rendes üléseken.

„Hiba lenne azonban azt várni, hogy a 27 tagország kormányfői és államfői néhány óra alatt következtetésekre jutnak. Ezért a V4-ekkel például megegyeztünk abban, hogy még a nyár folyamán egyeztetünk az Európa jövőjével kapcsolatos víziónkról” – fűzte hozzá Fico, aki szerint jelzésértékű lehet, hogy éppen a V4-es államok, amelyek 2004-ben léptek be az Unióba, lesznek ennek a párbeszédnek egyfajta vezetői.

Skócia jövőjével kapcsolatban egyelőre nem kívánt állást foglalni a kormányfő, véleménye szerint először meg kell hallgatni David Cameront, és higgadt fejjel megoldani a kérdést. „Ésszerű tempót kell találnunk a megegyezésre” – mondta, hozzáfűzve, figyelembe kell vennünk, hogy Szlovákiából 80 ezer ember dolgozik Nagy-Britanniában.

„Nekünk gondoskodnunk kell ezekről az emberekről, hogy ne kerüljenek a kevesebb jogokkal rendelkezők státusába, hogy ne lehessen őket diszkriminálni” – jelentette ki Fico megjegyezve, hogy az európai intézmények elosztása is kérdéseket vet fel. „Van néhány ország, amelyek területén nincsenek európai intézmények, de ezek iránt a jelentős intézmények iránt, mint például az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, hatalmas lesz az érdeklődés az Unión belül. Én nem szeretném Nagy-Britannia távozását egyfajta zsákmányszerzésként értelmezni” – jelentette ki Fico.

(Felvidék.ma/SITA)