Az idei Debrődi Szent László Napokra június 24-én és 25-én került sor. Rúzsa Magdi első napon megtartott koncertje után június 25-én 11 órai kezdettel ünnepi szentmisét tartottak a falu feletti hegyen, a Szent László-tisztáson épített különleges “növénytemplomban”.

A Szent László-búcsú előestéjén Rúzsa Magdi koncertre várták az érdeklődőket, a zene szerelmeseit. Idén mintegy 1200-an vettek részt a koncerten.

A június 25-i búcsún a szentbeszédet Rákai Gábor tornaljai plébános mondta, aki kitért Szent László személyiségére is. „Minden rendelkezéséből kitűnt szeretete Isten, és népe iránt. Ma, mint védőszentünkről emlékezünk meg róla itt, ezen a búcsújáró helyen. Ilyenkor, a búcsú alkalmával meg kell hallanunk védőszentünk felszólítását. Tartsunk leltárt életünkben. Mennyire igyekezünk mi védőszentünk példáját követni?” – tette fel  a kérdést az ünnepi szentmisén az utolsó helyig megtelt templomban. (A teljes beszédet ITT hallgathatják meg.)

Az ünnepi műsorra a délutáni órákban került sor. Gergely Papp Adrianna, Debrőd polgármestere köszöntötte a jelenlevőket. A műsorban közreműködött Kováts Marcel Kassáról, aki megszólaltatta a tárogatót, a nyenyerét és a tekerőlantot is. Bemutatkozott a debrődi Tüzikék Éneklőcsoport, a Buzitai Alapiskola mellett működő citerazenekar, a szepsi Boldog Salkaházi Sára Iskolaközpont Recefice folklórcsoportja, valamint az Acoustic Gallery zenekar Koroknai Árpád és Kozma Norbi összeállításban. Színpadra lépett továbbá a neves Parapács zenekar, amely a talpalávalót is húzta a fellépő nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes tagjainak.

A búcsúba évről-évre több zarándok érkezik. Idén is érkeztek zarándokok gyalogszerrel és buszokkal a környékről, Felvidékről és Magyarországról is. A Bükkaljáról első alkalommal szerveztek célirányos, gyalogos zarándoklatot a debrődi Szent László-búcsúba. Június 22-én, szerdán reggel 8 órakor indult Görömbölyről és Miskolcon, Szirmabesenyőn, Boldván, Hangácson, Irotán, Keresztétén keresztül az a zarándoklat, amelyet a bükkaljai Első lépés a Kárpát-hazáért búcsústársaság szervezett. Három nap alatt jutottak el a határra. Június 25-én, szombaton reggel Jánok, Bodolló és Szepsi városának érintésével érkeztek Debrődre, ahol részt vettek a búcsúi ünnepi szentmisén.

„Jövőre lesz tíz éve, hogy felújítottuk a búcsú hagyományát Debrődön. A befektetett munkánk gyümölcseként mostanra kezd olyanná válni,  amely méltó Szent Lászlóhoz. Évről-évre egyre többen vesznek részt az ünnepségeken. Magyarországról is mind többen jönnek. Jövőre még nagyobb hírverést tervezünk, hogy a résztvevők számának folyamatos növekedése ne szakadjon meg, és rendezvényünk egy felvidéki Csíksomlyó lehessen“ – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Gergely Papp Adrianna, Debrőd polgármestere.

Végezetül lovasíjász-bemutatóra került sor a program keretében, valamint az ünnepség időtartama alatt a Gömöri Kézművesek Társulása kirakodóvásárt szervezett és kézműves foglalkozásokat tartott a gyerekeknek. A helyszínen tájjellegű ételeket is megkóstolhattak a résztvevők.

(Fotó: Zborai Imre)