Magyar és szlovák filmeket is vetítenek a rangos filmfesztiválon.

Tizenkét játékfilm, köztük magyar, szlovák és cseh alkotások indulnak a Kristály Glóbuszért, tehát a fődíjért az idei immár 51. nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjában Karlovy Varyban – közölte Karel Och, a filmfesztivál művészeti igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Prágában.

A magyar versenyfilmet, Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című filmjét Karel Och „érdekes kamaradrámaként“ jellemezte. A versenykategóriában egyebek között orosz, német, olasz filmet is levetítenek, de a programban ezúttal kivételesen nem szerepel francia játékfilm. A cseh és szlovák filmművészetet a Jan Hřebejk neves prágai rendező által készített Tanítónő (Učiteľka) című szlovák-cseh koprodukciós alkotás képviseli.

Európa egyik legnépszerűbb és Közép-Európa egyetlen A-kategóriás nemzetközi filmfesztiválját július 1-je és 9. között rendezik meg a nyugat-csehországi fürdővárosban, Karlovy Varyban, ahol mintegy 150 filmalkotás szerepel az idei programban. A kiegészítő rendezvényeken vetített alkotásokkal együtt a nézők ezúttal mintegy 200 filmből válogathatnak majd.

A Kelettől Nyugatra szekcióban tíz filmnek Karlovy Varyban lesz a nemzetközi bemutatója. A szekció szemléje egy magyar film, Till Attila Tiszta szívvel című darabjának a bemutatásával indul.

Az 51. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban Sean Ellis neves brit rendező Anthropoid című, cseh-brit koprodukcióban készült nagyszabású történelmi filmjének ünnepi bemutatásával nyílik meg.

A Reinhard Heydrich, a Cseh-Morva Protektorátus náci helytartója ellen a 2. világháború idején Prágában elkövetett merényletről készült alkotás világpremierjén jelen lesz a rendező, továbbá a főszereplők: Jamie Dornan, Charlotte Le Bon, Aňa Geislerová és Toby Jones színészek – közölte Uljana Donátová, a filmszemle szóvivője.

A londoni emigráns cseh kormány által küldött ejtőernyősök 1942. május 27-én Prágában merényletet követtek el Reinhard Heydrich, a nácik által életre hívott és megszállt Cseh-Morva Protektorátus helytartója ellen, aki sebeibe belehalt. Ezután rendelték el a németek június 10-én Lidice, majd két hét múlva Ležáky teljes megsemmisítését. A lakosokat agyonlőtték, illetve koncentrációs táborba hurcolták. Az ejtőernyősök a prágai pravoszláv templom kriptájában bújtak meg és több napi harc után 1942. június 18-án ott végeztek velük a nácik

A cseh történészek között mai napig tartó éles vita van arról, hogyan kell értékelni a merényletet. Az egyik oldal szerint olyan rendkívüli hősi tett volt, amellyel a csehek beírták magukat a náciellenes harcba, míg a másik oldal azt állítja, hogy Eduard Beneš akkori csehszlovák vezető politikailag elhibázott döntéséről van szó, amely felesleges áldozatokat és terrort eredményezett. A film bemutatása kapcsán a vita kiújulására lehet számítani.

A rangos filmszemlére további híres vendégeket is várnak, de konkrét neveket egyelőre nem hoztak nyilvánosságra.

Karlovy Varynak számos magyar emléke ugyancsak van, amelyek az itteni fürdővel kapcsolatosak, így a városba látogató magyar turisták és vendégek számára ezek megismerése, meglátogatása szintén érdekes lehet.