Tüntetés a pozsonyi Bonaparte lakástömb előtt, ahol Robert Fico is luxuslakást bérel (Fotó: hnonline.sk)

Újabb leváltási kísérlettel szembesül Robert Kaliňák (Smer-SD) belügyminiszter a parlamentben az adócsalással gyanúsított Ladislav Bašternák vállalkozóval való állítólagos összefonódása miatt. Az ellenzéknek sikerült ugyanis elegendő aláírást összegyűjtenie a rendkívüli ülés összehívására, amit június 24-én kívánnak a házelnöknek átnyújtani. Andrej Dankónak a leadástól számítva hét napja marad az ülés összehívására. 

Az SaS és az OĽaNO-NOVA ezenkívül további tiltakozó akciók megszervezését jelezte a pozsonyi Bonaparte lakástömb előtt, ahol Robert Fico kormányfő Bašternáktól lakást bérel. A tiltakozásokat hétfőnként délután tartják majd az elkövetkező fél évben, jelentette ki parlamenti sajtótájékoztatóján Igor Matovič, az OĽaNO-NOVA elnöke.

Matovič bízik benne, hogy akcióik idővel nem válnak érdektelenné. „Ha az embereknek fontos az ország és a gyerekeik jövője, akkor eljönnek” – mondta. Az ellenzék azt állítja, hogy a tiltakozások célja nem az előrehozott parlamenti választás. „A koalíció nélkülünk is felbomlik” – fűzte hozzá Veronika Remišová (OĽaNO-NOVA).

Az SaS szerint Kaliňákot azért kellene a tisztségéből leváltani, mivel közeledik Szlovákia uniós elnöksége, és ha a belügyminiszter a posztján marad, az az ország szégyene lesz. „A tiltakozóakció is megmutatta, hogy az embereknek már elegük van ebből” – fogalmazott Ľubomír Galko (SaS), aki nem érti, hogyan nem emlékezhet Kaliňák arra, miként ismerkedett meg Bašternákkal. Galko szerint lassan a koalíciós partnerek véleménye is megváltozik az üggyel kapcsolatban. Az ellenzéknek azonban nem tetszik, hogy a kormányfő rémhíreket terjeszt arról, hogy az ellenzéki aktivitásoknak köszönhetően közszereplő elleni támadásra vagy akár lövöldözésre is sor kerülhet.

Robert Kaliňák egyelőre bírja a kormányfő és a Smer-SD bizalmát. Fico szerint Kaliňák bebizonyította, hogy nem vett át Bašternáktól pénzt. A kormányfő ezúttal is elutasította a szóban forgó lakásból való kiköltözését. Mint mondta, erre akkor kerül sor, ha bebizonyosodik Bašternák vétke. Robert Fico a közösségi hálón kijelentette, hogy az ellenzék frusztrált a választási eredmények miatt, és gyűlöletpolitikát folytat.

„Elutasítom, hogy azok, akik a múltban bizonyíthatóan törvényt sértettek, most erkölcscsőszökre játsszanak. Az egyetlen, amit ezek az urak nyújtani képesek, a gyűlölet programja. Semmi másra nem képesek” – írta Fico, aki szerint Matovič notorikus hazudozó.

(Felvidék.ma/TASR)