(Fotó: sme.sk)

Anton Martvoň, a Smer volt parlamenti képviselője szerint pártjának önreflexióra és változásra van szüksége, amelynek rögtön a parlamenti választás után be kellett volna következnie.

Martvoň egyetért a párt alapító tagjának, Monika Flašíková Beňovának a véleményével, miszerint meg kell újítani a párton belül a párbeszédet minden szinten. Martvoň a közösségi hálón közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott, „a párt tagjai, nemcsak a képviselők, megérdemlik, hogy bizonyos dolgokat megmagyarázzanak nekik. Elsősorban a Bašternák-ügyet, amely hihetetlen módon árt a Smernek”.

„Megértem, hogy a médiában több féligazság és elferdített információ jelenik meg, és a Smer vezetésének nincs könnyű dolga ezek megmagyarázása során. De a nyilvánosságnak meg kell ezt magyarázni, nem tehetünk úgy, hogy a Bašternák-probléma nem létezik” – fogalmazott a volt képviselő, hozzáfűzve „ha nem akarjuk úgy végezni, mint a HZDS és az SDKÚ, akkor változtatásokat kell végrehajtani a Smerben”. Martvoň úgy véli, a pártnak minden szinten fiatalítania kellene, elsősorban azonban a régiókban.

Monika Flašíková Beňová, a Smer EP-képviselője a múlt hét folyamán blogbejegyzésben foglalt állást a párton belüli helyzettel kapcsolatban. Véleménye szerint a párton belül hiányzik a párbeszéd. A képviselő asszony Pavol Paška volt házelnök távozását hozta fel példaként, mondván, most mintha hiányozna valaki, aki megsúgná nekik, most tőlük is ilyen döntést várnak. Flašíková Beňová szerint Paškára máig senki sem bizonyította rá, hogy befolyásolta volna az egészségügyben hozott döntéseket. „S azokat, akik akkor a háta mögött azt suttogták, hogy árt a pártnak, most mintha bebetonozták volna” – írta. „Ez nem a bűnösségről szól, ez csak arról szól, hogyan tovább. Ki lesz az, aki azt, aki valóban árt a pártnak, vállon veregeti és megsúgja neki, itt az idő, hogy abbahagyja” – fűzte hozzá a képviselő asszony.

(Felvidék.ma/SITA)