Fotó: Ifjú Szivek

A pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház meghódította a francia Festival Off d’Avignont. A 23 előadásból még 18 hátravan, a premier óta a közönség minden este álló vastapssal díjazza a Finetuning című koreográfiát.

Az idei fesztiválra, Szlovákiából elsőként, a magyar Ifjú Szivek jutott ki egyedül. Az avingoni Espace Alya színházban minden este 22:15-kor mutatják be a táncszínház és a Hégli Dusan Company koprodukcióját, a Finetuningot. Az előadás a zene ikonikus megjelenítése táncban. A koncertkoreográfia, mint új színpadi műfaj, a tánc, a mozdulat zenei formanyelvvel ötvözött képi megjelenítésében bontakozik ki. Érzésekről beszél, melyeket mindannyian jól ismerünk és melyekkel kapcsolatban időről időre mindannyiunk lelkére ráfér egy finomhangolás.

“Ez egy kísérlet, amelyben természetesen benne rejlik a kockázat is. A negyedik sikeres előadás után elmondhatom, hogy nagy sikernek örvend. Nagyon pozitív visszajelzéseket kapunk. A francia közönség minden eddigi előadáson ujjongott, nekem ez nagy megtiszteltetés” – mondta Hégli Dusan, a Finetuning rendezője.

“Ha a csillagok szerencsésen együtt állnak, akkor a Finetuning és Avignon egy új időszámítás kezdete is lehet. Mindenesetre nem félek attól, hogy bármilyen kihívásnak ne tudnánk megfelelni”- vallja Rigó Konrád, kommunikációs és pénzügyi vezető.

A három hetes rendezvényen évente több mint félmillió színházlátogató, 3500 akkreditált vendég, kritikus és szakember fordul meg és válogat előadásokat Európa és a világ legnagyobb presztízsű színházaiba.

(forrás: Ifjú Szivek Táncszínház)