A Focus ügynökség a Denník N napilap rendelkezésére bocsátotta a szlovákiai politikusok közkedveltségét mutató adatokat egészen az önálló Szlovákia megalakulásától kezdődően. A számok azt mutatják, hogy a legnépszerűbb arcokra is meredek zuhanás várhat, amit az ellenfeleik könyörtelenül kihasználnak.
Danko lesz az új Fico?
Ez év július elején a hírportálok újabb változást harangoztak be. Hosszú évek után ugyanis a felmérések adatai alapján nem Robert Fico volt a legnépszerűbb politikus. A Focus felmérésében Andrej Danko házelnök, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke váltotta őt a szimpátialista élén, a megkérdezettek 50 százaléka ugyanis reá szavazott. Hasonló irányt mutatott augusztus elején az AKO ügynökség felmérése is, ott azonban Dankót megelőzte Bugár Béla, és Fico a harmadik helyre szorult.
Ezek a felmérések azonban kicsit más módszerrel készültek, mint a korábbiak. Általában ugyanis az emberek spontán maguk neveznek meg három olyan politikust, akiket a leginkább megbízhatónak tartanak. Ebben az esetben azonban sorban valamennyi felsorolt politikus kapcsán elmondták, hogy szimpatikusnak tartják-e avagy sem. Ez a fajta felmérési módszer azoknak kedvez, akik nem annyira megosztóak, mint például Dankónak vagy Bugárnak. Ezért előzték meg ezekben a felmérésekben Ficót. A szokványos módszerrel készült felmérésben Fico továbbra is erős, bár azokban is megelőzte már őt Andrej Kiska köztársasági elnök, és Danko is erősen felzárkózik. Van tehát miért idegeskednie a kormányfőnek.
De nemcsak Danko szimpátiája növekszik, hanem az SNS preferenciái is, és Ficónak olyan témákban kell a házelnökkel versengenie, amelyek a hasonszőrű választópolgárt szólítják meg. Például a szivárványszínű zászló kitűzésének kérdésében a budapesti szlovák nagykövetség épületén.
1993-tól a politikusok népszerűségi listájának élére csak néhány név jutott fel: Ficón és Mečiaron kívül például rövid ideig Michal Kováč és Rudolf Schuster volt köztársasági elnökök, Mikuláš Dzurinda kétszeres exkormányfő vagy Andrej Kiska jelenlegi államfő. Kováč röviddel hivatalba lépése után előzte meg Mečiart a szimpátialistán, 1993 márciusában, vagyis amikor még Mečiar szénája jól állt. A Mečiar kormányzási módszerei miatti ellentéteik, amelyek az ifjabb Michal Kováč elrablásában csúcsosodtak ki, inkább ártottak a volt államfő népszerűségének.
Martin Slosiarik, a Focus vezetője szerint a konkrét politikusoknak szóló szimpátianyilvánítás során az emberek inkább a szívükre hallgatnak, mint az eszükre. „A választópolgárok többsége képtelen megítélni az egyes pártok konkrét intézkedéseit, s azok alapján értékelni az egyes politikusok, illetve az általuk képviselt pártok hozadékát” – véli az elemző. Ezért a leginkább rombolóan a politikusokról alkotott képre a botrányok hatnak, amelyek megkérdőjelezik az erkölcsi integritásukat. Jó példa erre Radoslav Procházka esete, aki azt követően, hogy az újságírók vagy az ellenfelei néhányszor hazugságon kapták, lezuhant a népszerűségi lista elejéről, s ma már a legkevésbé megbízható pártelnökök közé tartozik – Marián Kotlebával és Boris Kollárral egyetemben.
Persze, ez sem mindig törvényszerű, paradox módon Vladimír Mečiar botrányai ellenére a népszerűségi lista élén maradt jó ideig. Népszerűségének csúcsát ugyan még 1993 előtt érte el, preferenciái a köztársasági elnök fiának elrablása vagy Robert Remiáš meggyilkolása, sőt az aranyidai elhíresült beszéde után sem zuhantak, amikor is kijelentette: „Ha ne adjisten előrehozott választásokra kényszerülnénk, olyan erősek lennénk, hogy mindent lehengerelnénk”. Mečiar 2000 után még egyszer megelőzte Robert Ficót népszerűségben, mégpedig 2002 júniusában, két hónappal a parlamenti választás előtt, amit a HZDS megnyert. Utoljára.
Inkább befogjuk a fülünket
A politikusok népszerűségének mérése azért is érdekes, mert a megbízhatóságukat mutató számok szorosan összefüggnek pártjuk támogatottságával. „Általánosságban véve érvényes, hogy a politikai pártok elnökeinek a legnagyobb a népszerűségük a választóik közt” – fogalmazott Slosiarik. „Ha ez nem így van, akkor a pártnak nagyon oda kell figyelnie, mert a pártelnök a párt jövőjének akadályozójává válhat, akár a növekedés vagy a preferencia megtartása szempontjából is.”
Ez persze, elsősorban a spontán szimpátiát mérő felmérésekre vonatkozik. A nyitott kérdéssel megállapított megbízhatóság, alacsonyabb százalékarányt generál, mint az a helyzet, amikor felolvassuk egy konkrét politikus nevét, s ahhoz kell állást foglalni” – magyarázza a módszer lényegét az elemző. Slosiarik szerint kijelenthetjük, hogy a spontán módszerrel mért bizalom azokat a politikusokat részesíti előnyben, akik inkább politikai reflektorfényben vannak.
A másik módszer azonban más szempontból érdekes. A nagyobb támogatottság azoknál a politikusoknál, mint Andrej Danko vagy Bugár Béla ugyanis akár azt is jelezheti, hogy a pártjaik potenciálja is növekszik. Ha ugyanis Danko ennél a felmérésnél a szlovákiai választópolgárok felének szimpatikus, egyértelmű, hogy más pártok választói is vannak köztük, amelyeket esetleg a jövőben megszerezhet az SNS.
Mivel Szlovákiában túlságosan személyekhez kötött a politika, Slosiarik szerint előnyben vannak azok a pártok és mozgalmak, amelyeknek több erős vezető egyéniségük van. „Amint egy személyen áll a párt politikája, a negatív kicsengésű botrányok fokozatosan a pártot is lehúzhatják, persze ez nem automatikusan történik” – magyarázza a szociológus. Ezzel magyarázható Vladimír Mečiar hosszú ideig megrendíthetetlen helyzete, vagy Robert Fico népszerűsége a több botránnyal is tarkított több mint nyolcéves kormányzása ellenére. Ezzel kapcsolatban Slosiarik említést tett az úgynevezett kognitív disszonancia jelenségéről is, azaz az olyan kellemetlen hírekre való emberi reakcióról, amelyek ellentmondanak a választók elképzelésének az érintett pártról.
„Hogy a választó megszabaduljon a kellemetlen belső feszültségtől, egyszerűen figyelmen kívül hagyja az új információkat, például a botrányokat, amelyek nincsenek összhangban a pártról alkotott eddigi elképzeléseivel. Nehéz ugyanis elfogadni, hogy a párt vagy a vezetője tulajdonképpen becsapott bennünket, átvert vagy hazudott.”
Dzurinda paradoxonja
Persze, a politikus-párt viszonyban is vannak kivételek. A legnagyobb paradoxon ebben a tekintetben az SDKÚ aránylag stabil hosszú támogatottsága Mikuláš Dzurinda pártelnöksége alatt. A belé vetett spontán bizalom a 2010-es parlamenti választás előtt csak két százalék szintjén mozgott, az SDKÚ végül mégis 15 százalékot szerzett. Bár Dzurinda akkor nem indult a választáson, s a párt választási listáját az akkor népszerű Iveta Radičová vezette, mégiscsak Dzurinda volt a pártelnök.
Az SDKÚ, azaz a népszerűtlen pártelnök, ám népszerű párt esetének azonban megvan az ellentétje is. 2006-ban a politikusok listáján csillagként tűnt fel Zuzana Martináková, aki Ivan Šimkóval együtt távozott az SDKÚ-ból, és a Szabad Fórum nevű új párt élére állt. A spontán szimpátiaszavazás során azonnal 14 százalékot szerzett. „Ha nem vesszük figyelembe Ivan Gašparovič köztársasági elnököt, Martináková Robert Fico után Szlovákia második legmegbízhatóbb politikusa volt” – mondta Slosiarik. „De ezek a viszonylag magas személyi preferenciák se vezettek végül a párt számára sikerhez a 2006-os parlamenti választáson. A Szabad Fórum 3,5 százalékos támogatottságával ugyanis nem ugrotta át a parlamenti küszöböt.”
Az SNS és a Smer szavazóinak köszönheti Bugár a nagy népszerűségét
Az egyetlen politikus, aki 1993-tól egyelőre valamennyi népszerűségi felmérésben ott van, azaz mindig szerzett legalább két százalékot, az Bugár Béla. S ami a legérdekesebb, a legjobb mutatókat éppen most kapja, azaz a Robert Ficóval való kormányra lépés után, amit a Most-Híd nevű pártjának sokak nem tudnak megbocsátani.
Slosiarik szerint azonban aránylag egyszerű a magyarázat. „Bugár Béla viszonylag magas megbízhatóságához a saját választóin kívül jelenleg azoknak a pártoknak a választói is hozzájárulnak, amelyekkel szemben a Most-Híd vagy azelőtt az MKP a múltban ellenzékbe helyezkedett.” Vagyis az SNS és a Smer szimpatizánsai.
(Felvidék.ma/Denník N)
