Erre, az egyelőre nem végleges álláspontra a Cseh Statisztikai Hivatal azért jutott, mert a legutóbbi népszámlálások azt mutatják, hogy a nem kötelező módon, tehát önkéntesen kitöltendő nemzetiségi hovatartozás rovatot, egyre kevesebben töltik ki – olvasható a csehországi nemzetiségek helyzetét bemutató 2015. évről szóló jelentésben, amelyet könyv formájában a közelmúltban jelentetett meg a cseh kormányhivatal.
A több mint 230 oldalas jelentés, amelyet a kilencvenes évek második felétől évente kiadnak, részletesen bemutatja, hogyan teljesíti Csehország a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos nemzetközi kötelezettségvállalásait, mit tett a kormány, az egyes minisztériumok és az önkormányzatok a nemzetiségi jogok érvényesítése terén, vagy például milyen támogatásokat kaptak a kisebbségi szervezetek Csehországban, illetve külföldről.
A statisztikákból aránylag átfogóan látható az egyes kisebbségek tevékenysége és helyzete, problémái. Az adatokban bővelkedő kiadvány felét a hivatalosan elismert kisebbségek – köztük a magyarok – szervezeteinek értékelése teszi ki. Ezekben az egyes kisebbségek saját szemszögükből értékelik az állam és az önkormányzatok vonatkozó tevékenységét, rámutatnak a gondokra és megfogalmazzák legfőbb követeléseiket is.
A kisebbségi szervezetek értékeléseinek egyik visszatérő felvetése, hogy miért önkéntes a nemzeti hovatartozás rovat kitöltése a kérdőívekben. A hivatalos válasz röviden az, hogy ez egy uniós irányelv, amelyet a cseh állam átvett. Ugyanakkor valós tény, hogy a legutóbbi, 2011-es népszámláláskor is a nem egészen 10,5 milliós Csehországban mintegy három millió személy nem töltötte ki a nemzetiségi hovatartozás rovatot. Ennek okai nyilván különbözőek, de ezt senki sem kutatta, így mindenki csak saját véleményét mondhatja el.
A kiadvány szerint a cseh kormány 2016. januárjában foglalkozott a népszavazás témájával, s rendeletet hozott a 2021-es népszámlálás lebonyolításának általános forgatókönyvéről, szabályairól. Ez a népszámlálás alapvetően a rendelkezésre álló adminisztratív adatbázisokat kívánja felhasználni e célra, amelyet az eddigieknél korlátozottabb mértékű terepmunka, tehát kérdőív fog kiegészíteni. „Tekintettel arra a tényre, hogy a nemzetiségi hovatartozás megjelölése önkéntes adat, és azon lakosok száma, akik ezt nem adják meg egyre növekszik, a Cseh Statisztikai Hivatal azzal számol, hogy a 2021-es népszámláláskor erre az adatra nem kérdeznek rá“ – áll a kötetben.
A 2011-es népszámláláskor a nemzetiségi hovatartozást jelölő rovatot 2,74 millió személy nem töltötte ki. Összehasonlításként: 2001-ben ez a szám 173 ezer volt. Az ugrás tehát óriási, s a szakértők máig nem találtak rá magyarázatot.
A nemzetiségi rovat kitöltése nem volt kötelező, bár ezt a nemzeti kisebbségek szervezetei ismételten követelték a kormánytól. Az illetékesek szerint a nemzetiségi rovat nem kötelező jellegét az Európai Unió írja elő, s azt módosítani nem lehet.
A lakosság legnagyobb része – 6,73 millió – a cseh nemzetiséget jelölte meg. A második helyen a morva nemzetiség áll, amelyet 522 474 személy vállalt. A cseh nemzetiséget vállalók száma alacsonynak mondható – a lakosság alig 65 százaléka -, míg a morváké tíz év alatt megugrott: 2001-ben 380 474 volt a számuk. A morva nemzetiség állandó viták tárgya. Számos szakértő azt állítja, morva nemzetiség nincs, a morvák csehek, s csak területi alapon különülnek el. A probléma hasonló a székely-magyar problémához.
A harmadik legnagyobb nemzetiséget, amely már a klasszikus nemzeti kisebbséghez sorolható, a szlovákok alkotják (149 140 személy), s őket a lengyelek (39 269 személy), majd a németek (18 772 személy) követik. Míg a szlovákok és a Morvasziléziai régióban kompakt területen élő lengyelek száma nagyot esett, addig a németeké mérsékelten emelkedett.
A lengyelek a népszámlálás előtt széleskörű kampányt folytattak a régió lakossága körében a lengyel nemzetiség vállalása érdekében. A mágikus szám a településenkénti “legalább 10 százalék” volt. A hatályos cseh törvények szerint ugyanis a tíz százalékos lakossági arány már komoly jogokat biztosít a kisebbségeknek – egyebek közt hivatali anyanyelvhasználatot, kétnyelvű feliratokat, kisebbségi tanácsok alakítását, támogatásokat. A csehek egy része a kampányt provokációként élte meg, illetve annak minősítette.
A hatodikok a romák, ezt a nemzetiséget 13 150 ember vállalta, ami 2001-hez képest (11 700 ember) növekedés. A romák többsége azonban egy másik nemzetiséget is bejelölt.
A magyarok száma ismét csökkent: 14 672-ről (2001) 9049-re (2011). Hasonló csökkenés volt az előző évtizedben is: 19 932-ről (1991) 14 672-re (2001). Százalékban kimutatva a magyarok számának csökkenése felgyorsult: míg 1991-2001 között 26 százalékos volt a kimutatott csökkenés, ez az újabb tízéves ciklusban, 2001-2011 között már meghaladja a 30 százalékot is.
Nagyon megugrott az egy évtized alatt az idegenek száma Csehországban, mégpedig 261 százalékkal. Prágában az idegenek, akik egy részét – például az oroszokat és az ukránokat – nemzetiségnek ismer el a törvény, már a lakosság 14 százalékát alkotják. Az ukránokból 117 800 él Csehországban. A vietnamiak száma meghaladja a 60 ezret, s a cseh állam nemrégiben hivatalos nemzetiségnek ismerte el őket, valamint a jóval kisebb számú fehéroroszokat.
A Cseh Köztársaság területén nem őslakosok a magyarok; nagyobb számban Csehszlovákia megalakulása (1918) után érkeztek az egykori közös cseh-szlovák állam fejlettebb, nyugati felébe. A II. világháború után, amikor a szlovákiai magyarokat kollektív módon háborús bűnösnek nyilvánították és megfosztották állampolgárságuktól, nagyszámú, mintegy 40 ezer magyart kényszermunkára küldtek elsősorban a cseh határvidékre, ahonnan kitelepítették a szudétanémeteket. Ezen magyarok többsége az 1948-as kommunista hatalomátvétel után azonban rövidesen visszatért felvidéki szülőföldjére.
A mai csehországi magyarok így nem a kitelepítettek leszármazottai, ahogy azt olykor a magyarországi sajtóban még ma is olvasni, hanem a szocialista rendszer éveiben és döntően munkalehetőség után kutatva vagy cseh élettársat találva telepedtek le Csehországban.
