Fotó: CTK

Szobrot kapott I. Ferenc József (1830-1916) osztrák császár és magyar király szombaton a délkelet-csehországi Pohled településen Havlíčkův Brod város közelében halálának 100. évfordulója alkalmából.

A leghosszabb ideig trónon lévő Habsburg uralkodó emlékműve mintegy három méter magas. Ferenc József bronz mellszobrát a kétméteres szürke márványoszlop tetején helyezték el. A márványoszlopon a császár és király neve, illetve születésének és halálának éve alatt az uralkodónak tulajdonított következő kijelentés olvasható: „Legfőbb feladatom megvédeni népeimet politikusaiktól.”

Az emlékmű felállítását a Cseh Királyság Felújításáért nevű civil szervezet kezdeményezte, a helyi és a regionális önkormányzatok pedig támogatták. A szoboravató ünnepség alkalmával a több száz résztvevő csehül elénekelte az egykori császári himnuszt, míg a korabeli katonai egyenruhákba öltözött hagyományőrzők díszlövéseket adtak le régi ágyúkból. Az új emlékművet a helyi katolikus pap is megáldotta.

A bronzszobrot Zdeněk Josef Praclík prágai szobrász készítette. Az emlékhelyet annak a hársfának a közelében alakították ki, amelyet a helyi lakosok 1908-ban ültettek a császár és király uralkodásának 60. évfordulója alkalmából. Az akkori eseményről terjedelmes bejegyzés van a helyi krónikában. „A mai szoboravatással az akkori hársfaültetéshez kívánunk kapcsolódni“ – mondta ünnepi beszédében Jindřich Holub, helyi polgármester, aki egyben a Cseh Királyság Felújításáért civil egyesület egyik vezetője is.

Kifejtette: nem céljuk I. Ferenc Józsefet ideális uralkodónak feltüntetni, de látni kell az adott kor pozitívumait is. Szerinte ezt a mai cseh történelemkönyvek nemigen tükrözik, ezért társadalmi vitára lenne szükség, amely segítene átértékelni a helyzetet. Ezt az álláspontot több cseh történész és publicista is támogatja.

Cseh történészek szerint 1918 óta ez az első Ferenc Józsefnek, és általában egy Habsburg uralkodónak emelt szobor Csehországban. Országszerte jelenleg csak mintegy öt-hat Ferenc József szobor áll, s az egykori Habsburg monarchiára emlékeztető köztéri szobrokból is nagyon kevés van. Ezek jelentős részét ugyanis a Csehszlovák Köztársaság 1918 októberi megalakulása után úgy Csehországban, mint Szlovákiában is lerombolták, vagy jobb esetben múzeumi raktárakba szállították. Cseh és morva területeken ez történt a német emlékművek döntő többségével is, míg Szlovákiában a Habsburg emlékeken kívül a történelmi Magyarország emlékeit és emlékhelyeit tüntették el.