Tóth Károly (1959 - 2016) (Fotó: televizio.sk)

A Fórum Kisebbségkutató Intézet közleményben, mély megrendüléssel tudatta, hogy hosszú, súlyos betegség után elhunyt az intézet alapítója és első igazgatója, Tóth Károly. Temetése szeptember 14-én, szerdán 16 órakor, a somorjai temetőben lesz.

Tóth Károly 1959-ben született Vághosszúfalun. A szlovákiai magyar közéletbe már diákként, a pozsonyi Comenius Egyetem magyar–történelem szakának hallgatójaként kapcsolódott be, majd a Madách Könyvkiadó szerkesztőjeként összeköttetésbe került a korszak magyar és szlovák irodalmi életének legfontosabb szereplőivel. Részt vett az amatőr színjátszó mozgalomban, szervezte a pozsonyi, vágsellyei klubéletet, tagja volt az Iródia mozgalmának, alapító tagja a pozsonyi Magyar PEN Clubnak. A husáki szocializmus rendszerét elutasítva még diákként bekapcsolódott a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának munkájába. Egyik kezdeményezője volt a Csehszlovákiai Magyarok Memoranduma 1988 című dokumentumnak, amely amellett, hogy összefoglalta a magyar közösség problémáit, határozott állást foglalt a demokratikus európai értékrend mellett.

1989-ben az egyik alapítója volt az első, a pártállamtól független szlovákiai politikai mozgalomnak, a Független Magyar Kezdeményezésnek. Az FMK, majd a Magyar Polgári Párt elnökeként, pártigazgatójaként meghatározó szerepet játszott a szlovákiai magyar és az egész szlovákiai társadalom demokratikus átalakulásában.

1996-ban alapítója és 2014-ig igazgatója volt a Fórum Kisebbségkutató Intézetnek. A tudományos élet intézményesülésének segítése mellett egyik kezdeményezője volt a szlovákiai magyar civil társadalom erőfeszítéseit összehangoló testület, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala megalakításának. 2014-től a Fórum Kisebbségkutató Intézet Tudományos Tanácsának elnöki tisztjét töltötte be.

Tóth Károly személyében egy, az európai demokratikus értékek iránt mélyen elkötelezett, a szlovákiai magyar közösségért tevékeny szerepet vállaló kollégát, és egy nagyszerű embert, valamint barátot veszítettünk el.

Emlékét megőrizzük, örökségét továbbvisszük!