Robert Fico megnyitja a kormányülést. (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A szlovák kormány szeptember 7-én Nagykürtösön tartotta meg kihelyezett ülését. A napirendi pontok között szerepelt a járást érintő akcióterv elfogadása is.

Mint ismeretes, a Nagykürtösi járás Szlovákia tizenkét legkevésbé fejlett járásának egyike. A felzárkóztatás érdekében a szlovák kormány az egyes járásokra lebontott akcióterveket fogalmazott meg. A nagykürtösi kihelyezett kormányülésen fogadták el a járást érintő akciótervet.

Az ülésen részt vett A. Marcinčin térségi kormánymegbízott (b) és Dalibor Surkoš, Nagykürtös polgármestere is (j). (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Az ülésen részt vett A. Marcinčin térségi kormánymegbízott (b) és Dalibor Surkoš, Nagykürtös polgármestere is (j). (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A dokumentumot a közlekedési, építésügyi és régiófejlesztési minisztérium dolgozta ki és nyújtotta be elfogadásra a kormány elé. Az akcióterv fő célja a régió 2016–2020-as időszakra szóló kiemelt fejlesztése.

A négy év alatt összesen mintegy 75 millió euró támogatás érkezik a térségbe. Ennek nagy része uniós forrásokból származik, a pénzügyminisztérium pedig 3 300 000 eurót különít el az adott időszakra. A keretösszeget az alábbiak szerint bontják fel: 2016-ban 500 000 euró, 2017-ben 700 000 euró, 2018-ban 750 000 euró, 2019-ben 730 000 euró, illetve 2020-ban 650 000 euró.

A kormány 2015 decemberében sorolta be a Nagykürtösi járást a legkevésbé fejlett tizenkét szlovákiai régió közé. A térség huzamosabb ideje küzd a magas munkanélküliséggel, részben a kevés munkahelyből adódó elvándorlással. A 2012-15-ös időszakban járási szinten 23,4 százalék és 18,5 százalék között mozgott a munkanélküliségi ráta.

Ján Richter, munkaügyi miniszter és Robert Fico a sajtótájékoztatón. (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Ján Richter, munkaügyi miniszter és Robert Fico a sajtótájékoztatón. (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A most elfogadott akcióterv fő célja a munkanélküliség csökkentése a munkahelyteremtés támogatásával. Emellett fontosnak tartják a helyi gazdaság és innovációk támogatását. A képzés infrastruktúrájának fejlesztése szintén a dokumentum részét képezi.

Mint Robert Fico a kormányülést követő sajtótájékoztatón kifejtette: „A tizenkét járásban szeptember 15-ig fogadjuk el a kidolgozott akcióterveket, ezzel segítve a térségek felzárkóztatását. A tervek külön kitérnek az oktatásra, a szakképzésre, ezzel biztosítva a megfelelő szakemberpótlást. Ez a Nagykürtösi járás tervébe is bekerült.”

A terv részét képezi több mint nyolcszáz munkahely teremtése 2020-ig. A régiófejlesztés tekintetében az agroturizmus, a turizmus és a szociális szféra erősítése is a célok között szerepel.

A kormányülésen a szlovák kabinet tagjai mellett a járás településeinek polgármesterei, intézményvezetők, nagyobb magánvállalkozások vezetői, valamint régiófejlesztési szakemberek is jelen voltak.

Nagykürtösi járásból érkezett vendégek az ülésen. (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Nagykürtösi járásból érkezett vendégek az ülésen. (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

„Az akciótervnek köszönhetően sokkal könnyebben és sikeresebben fogunk tudni pályázni. Regionális hozzájárulás közvetlen anyagi támogatásként jelenik meg, ez segíti a régió fejlődését. A terv segíti az önkormányzatok, az oktatási intézmények és a vállalkozók fejlesztési tevékenységét. Hosszú folyamat ez, de hasznos a térségünknek” – nyilatkozta a kormányülésen résztvevő Lestyánszky Viktor, Ipolyhídvég polgármestere.

Mint hozzátette, a község jelenleg hat pályázatot dolgozott ki, az akcióterv része is az egyik pályázatuk, melyet Ipolynagyfaluval dolgoztak ki.

A Fico-kabinet délelőtt Poltáron szintén ismertette a járásra vonatkozó elfogadott akciótervet.