Fotó: Oriskó Norbert

Előre kell bocsátanom, parányi eszmefuttatásom nem a politikáról kíván szólni. Inkább az emberi magatartásról, a megnyilvánulások módjáról, az eléggé ki nem forrt nézetekről, a meggondolatlan nyilatkozatokról s egyebekről.

Nem is tudnék bölcs gondolatokat közölni a politikumról, hisz sosem voltam egyetlen politikai-ideológiai pártnak sem a tagja. Az igaz, hogy a bársonyos forradalom előtti és utáni történésekre odafigyeltem, minden jószándékúnak hitt törekvést a magam módján s lehetőségeim határain belül támogattam. Egyaránt segédkeztem az olyan mozgalmak életrehívásában, mint a Független Magyar Kezdeményezés, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom vagy az Együttélés. Aztán úgy gondoltam, a folytatás a tehetségesebb és az ambiciózusabb emberekre tartozik.

Az egyes nyilatkozatokat azonban ma is elolvasom, a vitákat meghallgatom, aztán el-elgondolkodom. Nemrégiben épp az MKP új elnökével, Menyhárt Józseffel készített interjút olvastam honlapunk oldalán.  Őszintén szólva, most egy kicsit reménykedtem s örültem is. Mert fiatal politikusunk több megszívlelendő dolgot is mondott; higgadtan beszélt, nem nagyképűen, másokat rágalmazva, ostromolva nyilatkozott, nem szlogeneket puffogtatott. Szerény magatartásról tanúskodott, keresve a cselekvési lehetőségeket, a legfontosabb feladatokat.

Menyhárt József fontosnak tartotta, hogy első lépésként felkeresse a magyarlakta járásokat, a terepre menjen, ott vizsgálódjon. Elbeszélgessen az emberekkel, megismerje azok gondjait, problémáit; meghallgassa őket, párbeszédet folytasson velük. Szerinte kiemelten kell kezelni valamennyi régiónkat, fontos ezek megerősítése, mert ezek életképességén múlik az itteni magyarság jövője. Mint mondta: „A régiókban erővel, tenni akarással találkoztam. Példának említhetem Gömört, ahol a polgári körök mintájára olyan kezdeményezés indult, amely képes összehozni a közösségben tevékeny embereket – legyenek azok motorosok, cserkészek, vagy különböző hagyományőrző klubok tagjai”.

Odafigyelt a felvidéki magyarság számának döbbenetes csökkenésére is. Ahhoz, hogy ezt megállíthassuk, a populáció emelkedésére, az asszimiláció csökkentésére van szükség. Az előbbinek egyik feltétele a megfelelő, a szülőföldön biztosítandó munkalehetőség, az egzisztenciális biztonság; az utóbbié pedig a higgadt és meggyőző párbeszéd.

Az elnök szerint fontos lenne az MKP Alapszabályzatának frissítése, a magyarlakta területek minél átgondoltabb és eredményesebb kisrégiókra való bontása. Ugyancsak szükség lenne az MKP-tagság fiatalítására. Kiemelte a kommunikáció fontosságát, s ezt szintén örömmel kell fogadnunk. Mint közölte: „az MKP kommunikációja változott, nyitottak a médiák felé is.” Úgy gondolja, egy pártnak nem az a feladata, hogy különböző sajtótermékekkel hadakozzon, hanem hogy programját, nézeteit minél szélesebb körben népszerűsítse. Az MKP ezt teszi a rendszeresen folyó és aktuális témákkal foglalkozó szakmai sajtótájékoztatóin is.

Menyhárt József a vele készített interjúban nem önmaga tömjénezésével s nem is a másik fél elmarasztalásával foglakozott. Mert annak lehetőségeit keresi, hogyan lehetne egymáshoz közeledni, oldani a feszültséget, kiküszöbölni az ellentéteket, miközben természetesen kellő józansággal jogaink, érdekeink biztosítását tartjuk szem előtt. Mint olvassuk: „ A beszélgetés során számos aktuális téma felmerült, többek között a Híddal való kommunikáció is.

Az MKP bízik abban, hogy a Magyar Érdekképviseleti és Egyeztető Tanács ülésén még ősszel erre hivatalos keretek között is sor kerülhet. A számok, köztük a népszámlálási eredmények és a felvidéki magyarság 110 ezres fogyása is azt üzenik, szükség van a párbeszédre. Menyhárt József emlékeztetett egy bibliai idézetre is, miszerint mindennek megvan a maga ideje. Úgy gondolja, most a bátor lépések ideje jött el.”

Szinte divattá vált manapság egy-egy választás után a szavazókat, pontosabban a szavazásra jogosultakat szidni, azok passzivitását, közömbösségét hangsúlyozni, miközben megfeledkezünk önmagunk, azaz pártunk gyengeségeiről, gyarlóságairól. Amint az elnök is látja: „Tudatosítani kell azt is, ha a választó passzív, az nem az ő hibája, hanem a politikumé!”