Danko kifogásolja a Fico-Orbán találkozó időzítését (Fotó: dennikn.sk)

Nem tetszett Szlovákia Nemzeti Tanácsa elnökének, hogy a szlovák és a magyar kormányfő, Robert Fico és Orbán Viktor pozsonyi találkozójának napját az európai uniós tagállamok parlamenti elnökeinek szintén Pozsonyban zajló csúcstalálkozójának az idejére rögzítették.

„Mindenesetre nagyon kellemetlen volt látnom – és ezt hangosan mondom, – hogy Orbán Viktor a csúcstalálkozó idején járt itt (Pozsonyban) munkalátogatáson“ – jelentette ki Andrej Danko a TA3 szlovák kereskedelmi televízió vasárnapi vitaműsorában.

A szlovák házelnök, akinek szavait a közszolgálati TASR hírügynökség idézte, méltatta Orbán Viktor személyiségét és politikáját. Szerinte Orbán Viktor egy olyan politikus jelképe, aki egyrészt képes nagyon eltúlozni a dolgokat, másrészt pedig sok dologban példakép lehet mások számára.

Danko kezdeményzésére október 6-án és 7-én Pozsonyban informális találkozót tartottak az uniós országok házelnökei, Orbán pedig október hetedikén járt Pozsonyban. Míg a parlamenti találkozó egy hosszabb lejáratú, korábbi egyeztetés eredménye, Orbán pozsonyi látogatása a magyarországi népszavazás következménye, tehát lényegében aktuálpolitikai esemény.

Nyilvánvaló, hogy a média számára a Fico-Orbán találkozó volt a vonzóbb, érdekesebb, s kapott ezért nagyobb teret a parlamenti elnökök találkozójánál.

Nagy valószínűséggel ezért nem tetszhetett Andrej Dankonak, aki új tisztségében első ízben volt házigazdája egy ilyen nagyszabású és széleskörű nemzetközi eseménynek, Orbán Viktor munkalátogatása Pozsonyban. Mindenki, aki követi a nagypolitikát azonban tudja, hogy az ilyen eseményhalmozás nem mindig kerülhető el.

Az, hogy a parlamenti elnöknek saját rendezvénye volt a fontosabb, s szerette volna, hogy a média elsősorban azzal foglalkozzon, az is teljes mértékben érthető. A politikusoknak azonban azt is tudatosítaniuk kell, hogy a médiának, főleg a közmédiának, a közt kell szolgálnia, s nem a politikusokat.