Elsőként Kolozsvárra látogattak el a példaképek, majd október 25-én a Felvidékre, Dunaszerdahelyre is ideérnek, hogy a szakmai előadások mellett beszélgessenek a vállalkozás szépségéről és nehézségeiről.

A Példakép Alapítvány a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságával együttműködésben, a „2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve” program részeként határon túli évet hirdetett, ezért az alapítvány június 1-től határon túli fiatal vállalkozók jelentkezését várta a Példakép Pályázatra. Olyan 40 év alatti, határon túli, fiatal vállalkozók jelentkezését várták, akik vállalkozásukkal, életútjukkal, sikertörténetükkel pozitív példát mutatnak a társadalomnak és a fiatal generációnak.
A zsűri döntött: megvannak 2016 határon túli Példaképei. A mezőny idén is nagyon színes, a szervezők büszkék rá, hogy ilyen sok magyar fiatal vezet sikeres vállalkozást a határokon túl.

A határon túli Példaképeket Kárpát-medence-szerte megismerhetik. Betekintést nyerhetnek példaértékű munkájukba, vállalkozásuk működésébe és mindennapi kihívásaikba, melyekből mások is inspirációt meríthetnek. A szakmai zsűri év végén dönti el, hogy közülük ki kapja az Év Példaképe címet és a vele járó 5 millió forintot. Ezen kívül számos különdíj is gazdára talál.

A Felvidéket Bauer Ildikó – Sinemetu.sk, Csémy Krisztián – Akvadrat, Halász Attila – AALLIN s.r.o., Keszeli Ákos – ATECH.NET s.r.o., Kovács Péter – MediaRS s.r.o., Németh Nikolas – Synergy House, s.r.o., Néveri Varagya Szilvia – aPRimage, s.r.o., Papp Vargha Katalin – Chocomaze, Szabó Rudolf – infopoint, s.r.o. képviseli. A további jelöltek ITT tekinthetők meg.

A Példakép Alapítvány civil kezdeményezés, amely azzal a céllal jött létre, hogy megismertesse és elismertesse a nyilvánossággal a sikeres fiatal magyar vállalkozókat.