A magyarnóta-énekesek országos versenyének helyezettjei Ipolynyéken (Fotó: Pásztor Péter)

Az ipolynyéki kultúrház nótaszótól volt hangos október 9-én. A magyarnóta-énekesek Őszirózsa elnevezésű országos versenyének döntőjében 16 felvidéki magyar amatőr énekes mérettetett meg. A felvidékiek mellett Magyarországról és Erdélyből is érkeztek résztvevők a minősítő versenyre. Az esemény rámutatott, hogy szerencsére él még a magyar nóta szeretete tájainkon.

„Zenéjében és dalaiban is él a nemzet. A nótaéneklés is összeköt minket” – mondotta a megnyitón Nagy László, Magyarország pozsonyi nagykövetségének titkára. A magyarnóta-énekesek országos versenye két fordulóban zajlott. Először a kárpát-medencei versenyzők mérettettek meg a minősítő versenyen, délután a felvidéki versenyzők  adták elő a hallgató és a csárdás típusú nótákat. A zenei kíséretet Balog Béla és cigányzenekara biztosította. A szakmai zsűri elnöke immár 11. alkalommal Tarnai Kiss László előadóművész volt. A zsűri további tagjai Szeredy Krisztina, Antala Gusztávné Erzsébet, dr. Papp Sándor, valamint Magyar Nándor voltak.

A Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya immár 17. alkalommal szervezte meg a versenyt. „A verseny célja a magyar nóta, mint a magyar hagyományőrzés egyik alappillérének az ápolása, az örökség átadása, a fiatalok megszólítása” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Balogh Gábor, a területi választmány elnöke. Ipolyvarbó adott otthont az első versenynek, melyre csupán a Nagykürtösi járásból érkeztek énekesek. A továbbiakban fokozatosan bővült a fellépők sora. „Részben hiánypótló ez a verseny, Magyarországon nincs hasonló rendezvény. Így fokozatosan gyarapodott a magyarországi résztvevők száma, az ő számukra rendezzük meg a határon túliak minősítő versenyét” – fogalmazott az elnök.

Az idei versenyen 16 felvidéki, 21 magyarországi és egy erdélyi nótaénekes vett részt, többek között Rimaszombatból, Ekecsről, Alsószeliből, Gímesről, Zselízről, Marcelházáról, Ipolyságról érkeztek nótázók Ipolynyékre. Kliment Éva, a területi választmány titkára megjegyezte: „A 17 évad alatt összesen 265 versenyző mérettetett meg a versenyen, ebből 165 a felvidéki fellépő. Többen közülük visszatérő előadók.”

A szakmai zsűri értékelése alapján az alábbi eredmény született: harmadik helyen végzett Ladacsi Mónika, második Molnár Lóránt, a győztes pedig a gímesi Nagy Attila lett. „Harmadik alkalommal vettem részt a versenyen. Már gyermekkoromban megszerettem a magyar nótát. Szüleim, nagyszüleim is előszeretettel énekeltek. A nótázás nemcsak szórakozás, kultúránk és egyben az identitásunk része is” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Nagy Attila. Hozzátette, számtalan felkérést kap, főleg falunapokon nótázik, szórakoztatva a közönséget.

A szerző felvételei

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6339783842953194657?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]