Robert Fico,és Orbán Viktor (fotó: MTI)

A mai nap folyamán sor került Orbán Viktor és Robert Fico tárgyalására Pozsonyban. A két miniszterelnök találkozásának apropója az október 2-i magyar kvótareferendum volt, amely során elsöprően győztek a kötelező betelepítés elleni szavazatok.

Az Európai Unió soros elnökségét betöltő Szlovákia fő feladatai közé tartozik a fenntartható migrációs és menekültügyi politika, így ennek fényében kulcsfontosságú volt a két politikus találkozója.

A tárgyalás után Orbán Viktor és Robert Fico közös sajtótájékoztatót tartott a megbeszélésen elért eredményekről. A tárgyalás fő témája az európai együttműködés kérdései, valamint a múlt heti kvótareferendum eredménye volt.

Orbán Viktor miniszterelnök a napokban tájékoztatta az Európai Unió elnökségét arról, hogy a népszavazás érvénytelensége ellenére alkotmánymódosítást kezdeményez a kötelező kvótabetelepítés ellen. Elengedhetetlennek tartja ugyanis a több mint 3 millió magyar választópolgár akaratának érvényesítését ez ügyben.
„Annak a kérdésnek a megoldásáról, hogy kivel kell együtt élnünk, egyedül a magyar országgyűlés dönthet. Az alkotmányt úgy akarjuk kiegészíteni, hogy Magyarországra senki se kényszeríthessen semmilyen kvótákat” – jelentette ki a sajtótájékoztatón Orbán Viktor.
A magyar miniszterelnök bírálta a korlátlan uniós kvótákat: „Az olyan kvótarendszer, amelynek nincs felső határa és ami kötelező, tönkreteheti azokat az eredményeket, amelyeket elértünk. Nem akarunk terrorcselekményeket. Meg akarjuk őrizni polgáraink biztonságát”– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az Európai Unió alaptörvénye is rögzíti a nemzeti identitást. Egy országnak a területe, az államformája a nemzeti identitáshoz tartozik, ami érinthetetlen.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, Európa nem átjáróház, mint ahogy Magyarország sem az, és bizonyára Szlovákia sem akar átjáróházzá válni. Elmondta, hogy országán keresztül migránsok százezrei haladtak át, köztük olyanok is, akik később Párizsban tucatszámra öltek meg embereket. Éppen ezért, hogy hasonló szörnyűségek országainkban ne történhessenek, még inkább a biztonságra kell törekedni és meg kell védeni a schengeni határokat.  Egy-egy állam biztonságáért pedig az adott ország miniszterelnöke a felelős.

Robert Fico véleménye szerint a kvóták megszabása várhatóan nem fog megjelenni az Európai Unió által követett politikában. Ennek oka az, hogy Magyarország és Szlovákia egyaránt megtámadta jogi úton, ezzel megosztva Európát – vagyis a kvóták „politikailag halottak”.
A szlovák kormányfő a pozsonyi tárgyaláson kijelentette: „Szlovák miniszterelnökként és soros uniós elnökként is mondom, hogy teljes mértékben elfogadjuk a magyarországi kvótareferendum eredményét, s a népszavazást legitim és demokratikus eszköznek tartjuk.”
A megbeszélés során középpontba került továbbá az illegális bevándorlás kezelése, valamint a két ország közötti bilaterális együttműködés. A szlovák miniszterelnök véleménye szerint elengedhetetlen a közös határvédelem az illegális bevándorlás megfékezése céljából. A schengeni határok mielőbbi megerősítésére van szükség, továbbá a migráció kiváltó okainak megszüntetésére.
Robert Fico kijelentette továbbá, hogy a napokban az Európai Bizottság kidolgozott néhány alternatívát, amelyek a jelenlegi problémát hivatottak megoldani. Mindenképp olyan megoldásra kell jutni ez ügyben, amely tükrözi az Európai Unió tagállamainak nézőpontját.

A menekültkérdés megoldása a jövőben önkéntes alapon működhet csak, ugyanis kényszerrel nem lehet ezt a válságot megfelelően kezelni – példa erre a magyarországi kvótareferendum. Az Európai Unió soros elnökségét betöltő Robert Fico ígéretet tett arra, hogy ez ügyben mindenképpen kompromisszumos megoldásra fog törekedni.

Kocur László, az MKP pártigazgatója portálunk megkeresésére elmondta, a magyar miniszterelnök a mai nap folyamán nem tárgyalt az MKP vezetőségével, azonban korábban egyeztettek arról, hogy még az idén – legkésőbb december közepéig – találkozik a két párt vezetése.

(Forrás: MTI, Felvidék.ma)