Beke Beáta a díjátadón

Az ünnepi gálaesten az önzetlenül tevékeny, a gömöri régiót élhetőbbé és szebbé tevő személyeket és szervezeteket díjazta az SCA Hygiene Products Slovakia Kft. gömörhorkai leányvállalata.

A felhívást júniusban tették közzé pénzbeli jutalmat ígérve azon szervezeteknek és személyeknek, akik átlagon felüli módon tesznek a régió fellendüléséért, illetve tevékenységükkel aktívan segítik az itt élő embereket.

Négy kategóriában huszonöt jelölést fogadtak, majd a második körbe tizenkét kiválasztott jutott tovább. Róluk videó-filmet készítettek, amelyben személyes indíttatásukat, tevékenységüket mutatták be. A győzteseket ez alapján választotta ki a zsűri. A díjátadóra pedig október 13-án került sor.

Az Aktív Személyek Gömörben kategóriában a Szívvel Gömörért díj győztesei lettek Lekenyéről Beke Beáta, a Szövetség a Közös Célokért rozsnyói munkatársa, a Pro LE-TI polgári társulás elnöke, Rimaszombatból Horváth Csaba, Rozsnyóról Mgr. Zuzana Klincková.

Balról Takács Ágnes, Lekenye polgármestere, mellette Beke Beáta, a díjazott és Máté István a program ötletgazdája
Balról Takács Ágnes, Lekenye polgármestere, mellette Beke Beáta, a díjazott és Máté István, a program ötletgazdája

Beke Beáta nevét jól ismerik olvasóink is, a régióban pedig elhivatott tevékenysége ugyancsak közismert. A Felvidék.ma-nak a díjazásáról a következőket mondta:

„Hiszem, hogy amit teszünk, azt kétszeresen kapjuk vissza. 2015-ben egy egész kamionnyi ruhát fogadhattunk Gömörben, amelyet értékesítettünk, és az ebből befolyt összeggel a kárpátaljai Szent Mihály Gyermekotthont támogattuk. Ezt követően idén nyáron használt, jó minőségű óvodabútor adományt kaptunk Bécsből. Nyolc óvoda és a berzétei árvaház részesültek belőle. A tettek mellett fontos, hogy a tudásunkat, a látószögünket is folyamatosan szélesítsük. 2010 és 2015 között a Családi pénzügyek szakképzett oktatójaként ezt igyekeztem biztosítani a fiatalok, a nők és a szociálisan nehéz helyzetben levő érdeklődők számára. Nagyon örülök, hogy a régió legnagyobb munkáltatója ilyen jellegű imidzsépítésbe kezdett, hiszen ezzel segíti a gömöri régió arculatának kiépítését is. Mindemellett a pozitív dolgokra koncentrálunk, tehát hiszem, hogy majd ezt kapjuk vissza.”

A kitüntetés (Fotó: Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma)
A kitüntetés (Fotó: Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma)

A kezdeményezés céljáról Takács István, a vállalat igazgatója nyilatkozott portálunknak:

„A projekt megvalósítása a minőségi menedzserünk, Máté István ötlete volt. Folyamatosan fordulnak hozzánk támogatásokért, ezért úgy gondoltuk, hogy ilyen módon ösztönözni tudnánk az itt élő embereket. Olyan kezdeményezések, illetve személyek támogatását tűztük ki célul, akik már valóban bizonyítottak. Nem volt egyszerű eldönteni, kit díjazzunk, azonban reméljük, hogy a pénzbeli támogatásnak köszönhetően a díjazottak még többet tudnak tenni a régiójukért.”

Takács István, a vállalat igazgatója
Takács István, a vállalat igazgatója

A Gömör Expón bejelentett, első alkalommal meghirdetett „Szívvel Gömörért” elnevezésű program a tervek szerint évi rendszerességgel kerül majd megrendezésre.

A további díjazottak:

Környezetvédelem és idegenforgalom kategóriában: Polgári társulás a mentálisan sérült emberek megsegítésére (Pelsőc), Jasanima – szociális otthon (Rozsnyó), Színes Világ Polgári Társulás (Pelsőc)

Kultúra és oktatás kategóriában: Kraszko csigácska mesés kalandjai – projekt, Gömöri Kézművesek Társulása (Várhosszúrét), Margaréta – Hárskúti Női Szövetség

Szociális tevékenység és jobb élet kategóriában: Krasznahorkaváraljai barlang/RNDr. Jaroslav Stankovič, Rozgang Polgári Társulás (Csucsom), RASTUCA Polgári Társulás

Aktív Személyek Gömörben kategóriában: Beke Beáta (Lekenye), Horváth Csaba (Rimaszombat), Mgr.Zuzana Klincková (Rozsnyó)