A Bécsi Naplót 1980-ban alapították meg a nyugati, vagy ahogy akkor hívták őket, az emigráns magyarok. Kéthavonta megjelenő lap, mely nemcsak a bécsi, hanem az egész világ magyarságának lapja. New Yorktól Erdélyig számos szerkesztője van, köztük Benyák Mária, aki portálunknak is munkatársa.
A november 25-én, a pozsonyi Csemadok-székház Rákosi Ernő nagytermében tartott találkozó elején Görföl Jenő, a Csemadok főtitkára mutatta be a lapot, kiemelve: a szerkesztőbizottságnak több nyugat-európai szerzője van, köztük csehországiak, magyarországiak is és felvidékiek is. A rendszerváltás előtt hangot adott a magyarországi demokratikus ellenzéknek is.
A lapról Benyák Mária, Böröndi Lajos, Deák Ernő, Martos Péter és Varga Sándor beszélgettek. A Bécsi Naplót a az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége adja ki.
Deák Ernő, a lap főszerkesztője bemutatójában kiemelte: szerencsére a Bécsi Naplót, mint olyat a pozsonyi közönségnek nem kell részletesen bemutatni, hiszen azt általában ismerik. Azt azonban el kell mondani, hogy a magyarság és főleg a kisebbségi sorsba, illetve emigrációba szorult magyarság kisebb csodaként éli meg, ha egy kiadvány megéli a tíz évet, a Bécsi Napló 37 éve tehát csodaszámba megy.
Az újságot azért alapították meg, hogy a nyugati magyarságnak legyen egy Bécsből kiinduló lapja. Akkor hozták azt létre, mikor megszűnt a Magyar Híradó. A rendszerváltás után bennük is felmerült a hogyan tovább kérdése, hiszen addig az emigráció lapjaként jelentek meg, de 1989 után már nyugati magyaroknak nevezték magukat a diaszpórában élők. A lappal kapcsolatban többen úgy látják, hogy fontos a bécsi látásmód, amely megjelenik a cikkekben.
A főszerkesztő rövid ismertetője után S. Csoma János és Böröndi Lajos felolvasott néhányat saját verses köteteikből. Böröndi Lajos a versek felolvasása előtt elmondta, ő elsősorban 1956-os témájú írásokat közölt a Bécsi Naplóban. Majd hozzátette: a Bécsi Napló kistestvérének is nevezhető a Szél-járás című lap, amely majdnem ugyanazzal a szerkesztő gárdával dolgozik, de kevésbé politizál.
Varga Sándor felvidéki szerkesztő visszaemlékezett arra, hogyan ismerkedett meg Deák Ernővel 1988-ban. Hivatalosan egy focimeccsre érkezett Bécsbe, a csehszlovák-osztrák meccsre ugyanis ki lehetett menni az osztrák fővárosba. Meccsnézés helyett azonban bement az Akadémiára a posta történetét kutatni. Majd adott egy interjút a csehszlovákiai magyarok helyzetéről a Bécsi Naplónak. Amelyet anonim készítettek, ennek ellenére Duray Miklós felhívta őt, hogy olvasta a beszélgetést. Ráismert személyére. Varga azt is kiemelte, többször vitáznak a nyomtatott sajtó jövőjéről. Sosem gondolta volna, hogy a nyugati médiától kell majd ódzkodnunk, hiszen a 80-as években még a szabadság példaképeként tekintettünk a nyugati sajtóra.
Martos Péter szerint a jó újsághír mindig az utolsó pillanatban születik, hogy minden lényeges információ bekerüljön a szövegbe. Úgy nem lehet újságot írni, ha előre tudom, mi lesz a hír – véli az újságíró, aki 41 évig dolgozott a német lapoknak. Úgy véli, a jó cikk minden fél álláspontját tükrözi, és nem a szerző próbálja ráerőltetni az olvasóra a saját véleményét. Benyák Mária hozzászólásában elmondta: annak ellenére tökéletesek Martos Péter szövegei, hogy korábban csak német nyelven írt cikkeket. Martos Péter a Die Presse munkatársa volt.
Duray Miklós kérdésére, hogy áll a nyugati magyar újságírás, Deák Ernő elmondta: Münchenben adják ki az Élet című katolikus lapot, ezen kívül csak a Bécsi Napló jelenik meg. Korábban több országban voltak újságok, amelyek a magyar olvasókhoz szóltak, de ezek megszűntek.
Csáky Pál európai parlamenti képviselő zárszavában kiemelte: a sajtótörténet jelentős része az, amit a Bécsi Naplónak köszönhetünk. Voltak olyan időszakok, amikor az igazodási pont csak a Bécsi Napló volt, hiszen szólásszabadság a szocialista országokban nem létezett. A Bécsi Napló nagyon színvonalas és magának az írónak is rangot jelent, ha egy ilyen lapban publikálhat.
