Ahogy Havasi Péter főszerkesztő is jelzi vezércikkében, október rendkívül gazdag volt rendezvényekben Kassán és a keleti régióban, így maga a lap is alig győzi sorolni az eseményeket.

 A bőség zavara miatt nem is fért be mindegyik esemény a lap novemberi számába vagy csak kivonatosan, de a kiemelt rendezvények szép sorban sorakoznak a 24 oldalon.

Márai Sándor után emléktáblát kapott Kassán öccse, Radványi Géza filmrendező is, akinek a Valahol Európában és a Circus Maximus című filmklasszikusokat köszönhetjük. Megtudhatjuk a lapból azt is, ki volt Helmeczy Mihály, s új logója van Királyhelmecnek. Interjút olvashatnak Tankó László mérnökkel, Tornagörgő polgármesterével, aki elsősorban a község közösségi életéről nyilatkozik. Október utolsó hetében negyedik alkalommal rendezték meg a Márai Sándor Alapiskola és Gimnáziumban a MáraiFeszt-et, amelyről Tóth Mónika tájékoztatja a Kassai Figyelő olvasóit, míg Pankovics Miklós Oros László Irodalmunk emlékei című kötetét ismerteti. Kása Péter a kassai Thália Színház A falu rossza című új előadásáról ír recenziót, míg Szaszák György a Magyar Állami Operaház október huszonharmadikai előadásáról. De nem marad ki a lapból a Nagytárkányban megrendezett nagyszabású Szent Márton Napi Liba Galiba, ahogy az Ifjú Szivek és a magyarországi evangélikusok kassai látogatása, Mázik Mihály kiállítása a Rovás Galériában, a X. Dalostalálkozó Szepsiben, Fedor Gyula testépítő bajnoki címe, s ezúttal is megidézik a 100 éve történteket, s Gál Sándor is fellapozza élete egykori történéseit.

A Kassai Figyelő kapható a jobb szlovákiai magyar könyvesboltokban, s beszerezhető a szerkesztőség elérhetőségein (040 01 Kassa, Komensky u. 24., kassaifigyelo@gmail.com, 0948/753 013) is.