(Fotó: TASR/AP)

Azoknak a személyeknek, akik szűkös anyagi helyzetük miatt szociális segélyben részesülnek, a jövő évtől már nem lesz módjuk szerencsejátékot játszani. A parlament ugyanis elfogadta a szerencsejátékokról szóló törvény módosítását. Ennek értelmében külön nyilvántartásba veszik a segélyt szedőket és a kóros játékszenvedéllyel diagnosztizáltakat.

A pénzügyi tárca által kidolgozott törvénymódosítás lényege, hogy megelőzze a játékszenvedély kialakulását és felelősségteljes szerencsejátékra ösztökéljen.

Az anyagi szükséghelyzetben lévők nyilvántartásában elsősorban olyanok lesznek vezetve, akik segélyben részesülnek, de azokat is ide sorolják, akiknek már szenvedélyükké vált a szerencsejáték, vagyis ebben a diagnózisban szenvednek. Ebbe a különleges regiszterbe kerülnek a nyilvántartottak családtagjai is. A változás nem érinti a 18 évnél fiatalabbakat, hiszen nekik eleve törvény tiltja a szerencsejátékot. A nyilvántartott személyek számára korlátozzák a szerencsejátékokhoz való hozzáférést, aminek idejéről és módjáról a törvény rendelkezik.

A törvényváltozás jelentős része a felügyelet gyakorlását érinti. A felügyeleti hatáskörök megerősítésével számol, és a Pénzügyi Igazgatóság feladatköre is bővül.

A parlamenti képviselők elfogadták Pfundtner Edit (Most-Híd) módosító javaslatát is, mely a szerencsejátékok betiltására kezdeményezett petíciók határozatképességére vonatkozik. Eszerint Kassán és Pozsonyban ehhez elegendő lesz a felnőtt lakosság 15 százalékának aláírása. A községek számára kötelezővé teszik, hogy tájékoztassák a pénzügyminisztériumot a szerencsejátékok korlátozásáról szóló általánosan kötelező erejű eljárás kezdeményezéséről.

A módosítás érinti a szerencsejátékok üzemeltetési helyét is. A jövőben már csak szállodákban, motelekben és panziókban, üzlet- és szolgáltató központokban, valamint a kultúrát és a nyilvános szórakozást szolgáló épületekben működhetnek játéktermek. Bérházakban csak akkor lehet játékautomatát vagy játéktermet elhelyezni, ha abba az ott lakóknak és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek tulajdonosainak több mint a fele beleegyezik. A játékautomatáknak ily módon el kell tűnniük például a kocsmákból.

A jövőben igazságosabban fognak részesedni a játékautomaták üzemeltetéséből az adott települések is, és szigorúbb szabályozás vár az online szerencsejáték-üzemeltetőkre is.

(Forrás: teraz.sk)