Robert Fico szlovák, és Andrej Kobjakov fehérorosz miniszterelnök (Fotó: TASR)

Hivatalos látogatáson Fehéroroszországban járt ma Robert Fico szlovák kormányfő, ahol találkozott kollégájával, Andrej Kobjakovval, valamint Aljakszandr Lukasenka államfővel is. Több megállapodást is sikerült tető alá hozni.

A hivatalos tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón a szlovák kormányfő bejelentette: kiemelt prioritásként kezelik a gyógyszeripari együttműködést, ami elsősorban a kutatásra irányul, de a daganatos, illetve más súlyos betegségek kezelése során alkalmazott gyógyszerek gyártására is kiterjed majd.

Szlovákia ezen kívül felajánlotta a szlovák vállalatok tapasztalatait és együttműködését a fafeldolgozás területén: olyan lézertechnológiás berendezések gyártóiról van szó, amelyek a kemény és nedves fa megmunkálását teszik lehetővé, de együttműködést ajánlott a gumiipar és energetika területein is. Az ötödik nagy iparág, amiben a két ország a jövőben elmélyíti kapcsolatait, a petrolkémia, ami a belorusz cégeknek jelenthet kitűnő üzleti lehetőséget.

Fico arról is beszélt, hogy Szlovákia, mint az EU soros elnöke, érdekelt abban, hogy részt vegyen az EU és Fehéroroszország kapcsolatait érintő tárgyalásokban, üdvözölve, hogy idén februárban valamennyi, Fehéroroszországot sújtó szankciót sikerült eltörölni.

Robert Fico egyúttal hivatalos szlovákiai látogatásra hívta meg fehérorosz kollégáját.

(TASR/Felvidék.ma)