Szigorodnak az új egyházak bejegyzésére vonatkozó szabályok, miután a szlovák parlament ma elfogadta a vallásszabadságról és vallási közösségekről szóló törvény módosítását.

A módosító indítványt a Szlovák Nemzeti Párt kezdeményezte a főleg a kisegyházak esetében gyakran tapasztalható visszaélések megakadályozása céljából. A köznyelvben egyszerűen csak bizniszegyháznak nevezett, látszólag vallási közösségek, „egyházak” ugyanis a magasabb rendű jó helyett mindössze egyetlen – ámde annál földhözragadottabb – célt szolgáltak: az egyházaknak járó állami támogatások megcsapolását.

A most elfogadott SNS-es módosító indítvány következtében ennek azonban vége, vagy legalábbis jelentősen megnehezül. Az új szabályok értelmében ugyanis új egyház, vallási közösség Szlovákiában történő hivatalos bejegyzéséhez legalább 50 ezer nagykorú, az országban állandó bejelentett lakcímmel rendelkező szlovák állampolgár tagot kell számlálnia (jelenleg ez a szám 20 ezer).

Az új szabályozás jövő év január elsejétől hatályos.

(Felvidék.ma/TASR)