Bugár György, a szeretetszolgálat vezetője (Fotó: a szerző)

Ma fejezték be az uniós élelmiszer-segélycsomagok és tisztálkodási eszközökből álló csomagok kiosztását a Dunaszerdahelyi járásban. Ezúttal is, akárcsak a nyári első osztás alkalmával, Bugár György, a Dunaszerdahelyi Városi Szeretetszolgálat vezetője koordinálta a 35 euró értékű csomagok rászorulókhoz való eljuttatását.

„Három hét alatt összesen 1300 csomag került kiszállításra, 780 család részére, mégpedig a hatvan önkormányzattal való jó együttműködés eredményeként. Újdonság a nyári élelmiszersegély-osztáshoz képest, hogy ezúttal 550 higiéniai csomagot is átadtunk a rászorulóknak. A legtöbb adomány ezúttal is Dunaszerdahelyen és a nagyobb településeken talált gazdára” – nyilatkozta portálunknak, hozzátéve, hogy legközelebb tavasszal számíthatnak újabb segélycsomagra azok, akik kevés pénzből élnek.

A nagyjából tizenhárom kilós dobozokban tartós élelmiszer – száraztészta, liszt, rizs, olaj, tejpor, konzerv, pástétom, zacskós leves és szárazborsó – található. Ezek jól beosztva, akár több hétig is „biztosítani tudják”, hogy naponta kerüljön meleg étel az asztalra.

Egy magát megnevezni nem kívánó rászoruló a csomag átvétele után elmondta, különösen most, karácsony közeledtével esik jól az adomány, hiszen a kispénzből élők minden apróságnak örülni tudnak, ami megkönnyíti mindennapjaikat.

Bugár Györgytől megtudtuk azt is, hogy már egy éve működik a tizenkét férőhelyes dunaszerdahelyi hajléktalanszálló, ahol a rászorulók napi egyszeri meleg ételt kapnak, és a télre való tekintettel meleg ruhát és cipőt is, valamint a fűtött szoba ugyancsak biztosított. Megemlítette azt is, hogy ha zordabbra fordulna az időjárás, néhány főt még fogadni tudnak.