Az Ifjú Pántlika (Fotó: a szerző)

Fergeteges születésnapi rendezvénnyel lepték meg a közönséget és saját magukat a Pántlika Mozgalom tagjai. A negyvenéves múltra visszatekintő hagyományaink és népi kultúránk megőrzését célul kitűző kezdeményezés eredményeit láthattuk a  dunaszerdahelyi zeneiskola koncerttermében.

Elsőként az Ifjú Pántlika lépett a színpadra, vezetőjükkel, Sebő Józseffel, aki a mozgalom egyik elindítója volt. Őket követte a Pántlika zenekar, mely jövőre ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Az alistáli Pitypang néptáncegyüttes fiatal táncosai csaknem táncra perdítették a közönséget is. A Pósfa zenekar könnyes-mosolygós pillanatokat szerzett a jelenlévőknek. A műsor záróakkordjaként a színpadon együtt muzsikált és együtt táncolt minden fellépő, a Vámbéry Alapiskola és a Kodály Alapiskola kisiskolásaival együtt.

A Pántlika zenekar és a Pitypang táncosai (Fotó: a szerző)
A Pántlika zenekar és a Pitypang táncosai (Fotó: a szerző)

Közben persze elhangzott a Pántlika egész története, Kollár Katalin konferanszié és zeneiskola igazgató szájából, valamint a hagyományőrző mozgalom meghatározó alakjai is személyes visszaemlékezésekkel idézték fel a múltat. Az ünnepi fogadáson Fibi Sándor meleg szavakkal köszönte meg Sebő József áldozatos munkáját, amit a mozgalom éltetése érdekében tett és tesz a mai napig. Beszédében többek között ezt mondta:

„1976 októberében, vagyis 40 évvel ezelőtt ott, abban az alistáli nádfedelű házban valóban csodálatos dolog történt… Kedvesen fiatal, jókedvűen beszélgető, szórakozó, népi hagyományainkat, népzenénket felettébb tisztelő és szerető emberek úgy döntöttek, hogy egyértelműbb, magyarságunkhoz még jobban illő jelentést találnak pántlika szavunknak, és megalakították nemzeti történelmünk első Pántlika nevű zenekarát, nem is sejtve, hogy ezáltal egy mozgalmat hívnak életre, hogy a népzenéhez ösztönösen, majd egyre tudatosabban vonzódó emberek szinte egész életükre e mozgalom elkötelezett tagjaivá válnak.

Külön köszönet ezért a nemes tettért az első Pántlika zenekar alapítóinak: Sebő Józsefnek, Sebő Máriának, Lévai Lászlónak, Ollári Gyulának, Bartalos Erzsébetnek, Lőrincz Tibornak, Lőrincz Istvánnak és segítőtársuknak Lengyel Zsuzsanna zenetanárnőnek.”

A Pósfa zenekar (Fotó: a szerző)
A Pósfa zenekar (Fotó: a szerző)

Akik részt vettek a születésnapi koncerten, nemcsak egy szép kulturális élménnyel gazdagodtak, hanem azzal a megnyugtató és szívet melengető érzéssel távoztak, hogy a Csallóközben még sokáig lesznek olyanok, akik viszik a lángot, őrzik hagyományainkat.

További képek a születésnapi koncertről

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6349407755853028593?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]