Balázs Patrik plébános immár egy éve tevékenykedik a csoltói plébánián. Azóta a katolikus miséken egyre többen vesznek részt. Figyelemreméltó, hogy a gyerekek is szívesen járnak a templomba. Beretkén hetven év után újra tartanak miséket.
„Nem a siker a fontos, hanem az emberek mosolya és szeretete, valamint a jelenlétük az, ami mindent felülmúl” – vallja a várhosszúréti származású Balázs Patrik plébános, akivel az eltelt egy évről beszélgettünk.
„Az egy év alatt történtek változások. Meg tudom erősíteni, hogy többen látogatják a szentmiséket is a plébániatemplomban Csoltón és nemcsak az idősebbek, hanem a fiatalok és a gyerekek is. Beretkén havonta szentmisét mutatok be, ami itt hetven évig nem volt. A templomukat a II. világháborúban lebombázták, így nem volt erre lehetőség. A falu polgármesterével, Giczei Annával való megegyezésünk alapján a helyi kastélyban kaptunk helyet. A gömörpanyiti templomot sikerült egy kicsit rendbe tenni, felújítani, bár még mindig van mit tenni, hogy teljes szépségében pompázhasson. Minden apró változás a közösségünk sikere, amelynek mindannyian örülünk” – fejtette ki bővebben a plébános.
A csoltói plébániára való áthelyezése 2015-ben nagyon váratlanul érte. A szokásoktól eltérően június helyett november 1-jén került Csoltóra a több mint négyéves rimaszombati szolgálat után. Elmondása szerint egy év alatt lassan megismerkedett az itteni településekkel, amelyek a plébániához tartoznak. „Gömörpanyit, Beretke, Lekenye és Tiba, valamint Melléte községek tartoznak a plébániaközösséghez. Meglepő volt, hogy bizony van hely bőven, ahol várnak, mint új plébánost” – emlékszik vissza Balázs Patrik.
Mit tapasztalt, milyennek látta a helyzetet, mi fogadta ezekben a községekben, amikor megkezdte munkáját, küldetését?
Természetesen meglepett az itteni helyzet és nagyon sok kérdés fordult meg a fejemben. Tudni kell azt, hogy eddigi szolgálataim városi plébániák voltak és ugye ezt nem lehet összehasonlítani a kis településeken lévő plébániaközösségekkel. Utolsó szolgálati helyemen, Rimaszombatban nagyobb tömeghez voltam szokva a szentmiséken. Ezért nagyon meglepett az, hogy az első vasárnapi szentmisémen, amelyet mint csoltói plébános mutattam be, a plébániatemplomban csak hatan voltak. Ezzel kapcsolatosan merültek fel bennem a kérdések. Mindenekelőtt a legfontosabb: „Mitévő legyek, hogyan kezdjek?”
Az egyes kistelepüléseken milyen a katolikus hívek közössége? Mennyire stabil?
Kis községekről van szó, ahol természetesen nemcsak római katolikusok élnek, hanem más egyházi felekezetek tagjai is. Tapasztalatom szerint azok, akik megtalálják a templom, a Jóisten felé vezető utat, nagyon szívélyes és hálás emberek, ezért – bár kevesebben is vannak – van akarat, érdeklődés és a lelki táplálkozás iránti vágyakozás.
Mennyire fontos az itt élő embereknek, hogy a mise magyar nyelvű legyen?
Minden embernek fontos, hogy anyanyelvén beszélhessen, imádkozhasson. Lehet, nem ez a legfontosabb, de mégis elősegíti azt, hogy jobb kapcsolatot teremthessen az ember a Jóistennel, hiszen az anyanyelvén ez mindenkinek könnyebb és értékesebb.
Hogyan látja az ezeken a településeken élő emberek helyzetét, sorsát, életstílusát és lelki kondícióját?
Az itt elő emberek sorsa nem könnyű. Munkanélküliség, ezzel járuló problémák, gondok gyötrik őket, de azok, akikkel eddig találkozni, vagy beszélgetni volt lehetőségem, azt bizonyítják, hogy van még az emberekben nagyon sok rejtett jó, amit egymás segítésére fel lehet használni. Hiszen nemcsak a vagyon, a drágakövek és az egyéb anyagi javak a fontosak, és ezt az itt élő emberek nagyon jól tudják.
Melyik faluban, milyen tevékenységgel sikerült az emberekben felébresztenie a hitet? Honnan ez a nagy mozgatóerő Önben?
Sikerült? Nem sikerült? Semmilyen különleges tevékenységet nem végeztem. Az ott élő emberekben ott volt a vágy, én csak megnyitottam nekik az utat, a lehetőséget, hogy megismerjék az igaz utat és a Jóisten szeretetét. Ez senki elől nincs elzárva, csak keresni kell és rá kell találni. Ez nem más, mint Isten szeretete és kiáradó kegyelme, amelyben magához ölel bennünket, ha megtaláljuk és elfogadjuk Őt.
Milyen terveket dédelget még?
Terveim nincsenek, igyekszem figyelni a szürke hétköznapokban, mit és hol lehet, hogyan lehet valamit tenni, hogy a holnapunk, a jövőnk szebb legyen. Ez a legfőbb terv.
