„Ha netán kétkednétek a Mikulás létezésében, legyen eszetekben, akit szeretnek, az van.” (Zeke László)
December hatodika közeledtével minden kisgyermeken és talán még a felnőtteken is egyfajta furcsa izgalom lesz úrrá: hiszünk és hinni akarunk a Mikulás, Szent Miklós legendájában. A napot évszázadok óta ünnepeljük, hagyománnyá vált az egész világon várni a Mikulást. Ezen hagyomány jegyében a lévai Reviczky Társulás is meglepetéssel készült a gyermekek számára, hogy örömet és boldogságot csempésszenek a szívekbe.
Az érkezőket meleg tea és mézeskalács fogadta. A közös uzsonna elfogyasztása után a gyerekeket a Mikulás ideiglenes manói foglalták le, akik különböző érdekes és szórakoztató feladatokkal várták őket – így például kézműves foglalkozással, ügyességi játékokkal és arcfestéssel. A gyerekek, végigjárva az állomásokat, a Mikulás „segédjeivé” válhattak, és így, mint minden rendes manónak, nekik is énekelniük kellett. Ebben segítségükre volt Majer Zsolt és Palánki Ferenc zenész, akik a a Mikulás-dal betanítása mellett a gyerekeket karácsonyi és Mikulás-váró dalokkal lepték meg.
A játékos-zenés délután ezzel még közel sem ért véget, mert a végszóra – bár korábban, mint december hatodika – betoppant a Mikulás, aki a gyerekeket kedves szavakkal, Mikulás segédjeinek szóló oklevéllel és természetesen csokival, édességgel ajándékozta meg. De nemcsak a Mikulás szerzett örömet a gyerekeknek, hanem a gyerekek is készültek: versekkel, rajzokkal örvendeztették meg a nagyszakállút.
Karácsony közeledtével sokszor megfeledkezünk róla, hogy mi is ennek az ünnepnek az igazi tartalma, lényege. Pedig Szent Miklós jótékonykodása, adakozása, szeretete méltán lehetne egyre inkább anyagiassá váló világunkban példakép, hogy a cselekedeteinket egész évben az önzetlen szeretet vezérelje.
