Tatai Versbarátok a magarkanizsai templomban (Fotó: Berényi Kornélia)

Az anyaországi Tata adventi ajándékműsorral kedveskedett a vajdasági Magyarkanizsán élőknek. A Tatai Versbarátokhoz csatlakozott a felvidéki tiszteletbeli tag Szőgyénből, hogy együtt éljék át advent üzenetét vajdasági nemzettestvéreikkel. „A szeretet soha el nem múlik” című műsort a magyarkanizsai Szent Őrangyalok templomában adták elő.

A vendégeket Nyilas Leonov Anita, a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, a magyarkanizsai önkormányzat munkatársa köszöntötte.

A látogatás során megtekintették a karácsonyi vásárt, benne a betlehemet, mely 17 embernagyságú szoborból áll. A délvidéken egyedülálló kompozíció három év munkája, mely az oromhegyesi nemzetközi fafaragó táborban készült, Erdélyi István fafaragó vezetésével. Ezt követően a vendégek és a vendéglátók együtt vettek részt az advent negyedik vasárnapi szentmisén, majd ezt követte az irodalmi összeállítás, a magyar irodalom gyöngyszemeiből, tizennyolc előadó tolmácsolásában.

Karácsonyi vásár Magyarkanizsán a betlehem előtt (Fotó: Berényi Kornélia)

Szőgyén és Tata az elkövetkező évben testvérkapcsolatának 20. évfordulóját ünnepli, míg Magyarkanizsa öt éve ápol kapcsolatot Tatával. Így több ízben találkoznak az elszakított országrészek testvértelepülései a közös testvérvárosban, és a nemzeti összetartozás jegyében számos együttlétet, közös programot tudhatnak maguk mögött nemcsak Tatán, de Szőgyénben és Magyarkanizsán egyaránt.

A Tatai Versbarátok vezetője a felvidéki születésű Gútay Jánosné, nyugalmazott irodalomtanár, akinek köszönhetően a csoport sikerrel szerepel otthon és külföldön is. Az utazáshoz csatlakozott a vajdasági gyökerekkel rendelkező Ferenczi Horváth László Tatáról, aki könyvcsomagot ajándékozott a magyarkanizsai általános iskolának.

A vajdasági utazás közben, a hazafelé úton megtekintették a szegedi Magyarok Nagyasszonya székesegyházat, más néven a Fogadalmi templomot, ahol adventi fényképkiállítás várta az érdeklődőket, és már ott lobogott a betlehemi békeláng is.

A rendezvény Tata és Magyarkanizsa Önkormányzatának támogatásával valósult meg.